nlc.hu
Sztárok
Gianni Annoni második gyermekükről

„Jön egy másik fiú, még nem tudjuk a nevét, ebben gyötrődünk” – Gianni Annoni és Debreczeni Zita babavárása

Nagyon várják már a kistesót.

Debreczeni Zita és Gianni Annoni szeptemberben a közösségi oldalaikon jelentették be, hogy bővül a családjuk. Gianni ma reggel a Mokka vendégeként mesélt róla, milyen érzés, hogy kétszeres apuka lesz, ráadásul második gyermekük is fiú lesz, amire nem tudja, hogy felkészült-e. 

Gianni Annoni

Gianni Annoni a Mokkában

Annyit tudok, hogy láttam az egyiket, hogy mit tud, szóval most fokozzuk tízszeresével. Azt gondolom, hogy mindent vissza fogok kapni, amit megtettem a szüleimmel, valamilyen formában a karma mindig visszaadja. Most érzékelem, és látom azt, hogy mit tettek a szüleink értünk. Ez a része elfelejtődik, hogy mennyi lemondás történt. Ez csak szép tud lenni, mert ilyenkor látod az élet teljes oldalait. Jön egy másik fiú, még nem tudjuk a nevét, ebben gyötrődünk, mert szerintem a gyereknek a névhez is hozzá kell, hogy nőjön” – magyarázta az étteremtulajdonos. 

Gianni hozzátette, feleségét ezúttal nem viseli meg annyira a terhesség, ami miatt először arra gyanakodtak, hogy kislányuk lesz, de nagyon örültek a fiúnak. Emellett már most készítik fiúkat, Gianfranco Mátét, hogy kistestvére lesz. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top