nlc.hu
Sztárok

Szilágyi Liliána édesanyja összeomlott

Összeomlott Szilágyi Liliána édesanyja a meghallgatás után

Több mint négyórás volt a meghallgatás.

Hamarosan egy éve lesz, hogy Szilágyi Liliána a nyilvánosság elé állt és közölte, hogy az édesapja fizikailag és lelkileg is bántalmazta éveken át, ráadásul nem csak őt, de az édesanyját is. Szilágyi Zoltán tagadja a vádakat és pert indított a lánya ellen rágalmazás miatt.

Szilágyi Liliána

Fotó: Birton Szabolcs

Emiatt a bíróságon találkoztak, ám a férfi által remélt enyhítés helyett nyomozás indult az ügyben. Az októberi tárgyaláson az úszónő részletesen beszámolt a történtekről. Nemrég Liliána édesanyját, Gyarmati Eszter is kihallgatták. A Sportal szerint a meghallgatás nagyon hosszú volt, több mint 4 órán keresztül volt a rendőrségen.

„Jelenleg a tanúk meghallgatása zajlik, ezen már Liliána édesanyja is átesett. Nagyjából ugyanazokat a kérdéseket kellett megválaszolnia, mint lányának, s megerősítette a Liliána által korábban elmondottakat. A sértett jogi képviselőjeként én sem lehettem jelen, de annyit elmondhatok, az édesanyát még ügyfelemnél is jobban megviseli ez a folyamat, nincs is abban az állapotban, hogy a nyilvánosság elé álljon” – mondta a lapnak Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése