Hamarosan egy éve lesz, hogy Szilágyi Liliána a nyilvánosság elé állt és közölte, hogy az édesapja fizikailag és lelkileg is bántalmazta éveken át, ráadásul nem csak őt, de az édesanyját is. Szilágyi Zoltán tagadja a vádakat és pert indított a lánya ellen rágalmazás miatt.
Emiatt a bíróságon találkoztak, ám a férfi által remélt enyhítés helyett nyomozás indult az ügyben. Az októberi tárgyaláson az úszónő részletesen beszámolt a történtekről. Nemrég Liliána édesanyját, Gyarmati Eszter is kihallgatták. A Sportal szerint a meghallgatás nagyon hosszú volt, több mint 4 órán keresztül volt a rendőrségen.
„Jelenleg a tanúk meghallgatása zajlik, ezen már Liliána édesanyja is átesett. Nagyjából ugyanazokat a kérdéseket kellett megválaszolnia, mint lányának, s megerősítette a Liliána által korábban elmondottakat. A sértett jogi képviselőjeként én sem lehettem jelen, de annyit elmondhatok, az édesanyát még ügyfelemnél is jobban megviseli ez a folyamat, nincs is abban az állapotban, hogy a nyilvánosság elé álljon” – mondta a lapnak Szilágyi Liliána ügyvédje, Keviczki István.