nlc.hu
Sztárok
Nicki Minaj 40 éves lett

Bűnöző férj, kamerák előtti verekedés, színpadi szópárbaj – 40 éves lett a botrányhősnő, Nicki Minaj

Szinte mindenki tud legalább egy dalcímet mondani Nicki Minaj-tól, de ha azt nem is, valamelyik botrányára tuti emlékszik.

A ma 40 éves Nicki Minaj nem csak az extrém szettjei, hatalmas implant keblei és feneke miatt szerepel rendszeresen a bulvárlapok címlapjain. Dalszövegeiben rendkívül szókimondó, ami korábban leginkább a férfi előadóktól volt megszokott, de ma már senki nem kapja fel erre a fejét. Heves vérmérsékletét a magánéletében sem leplezi, habár ma már nem csak feleség, hanem édesanya is, a hangos szóváltásoktól és véleménynyilvánítástól nem riad vissza.

A Bang Bang őrület

2014-ben szinte mindenki hallgatta a Jessie J, Ariana Grande és Minaj által megalkotott „Bang Bang” című számot, ami nem csak akkor, de azóta is megadja a bulik alaphangulatát. 2021-ben mégis kisebb botrány alakult ki körülötte, amikor Jessie J egy interjúban azt állította, senki nem kérte a rappert, hogy szerepeljen benne. Természetesen ezt Nicki sem hagyta szó nélkül. Twitteren üzent kolléganőjének, hogy a kiadó kérte fel a szereplésre, és még fizettek is érte. A nem túl szofisztikált posztot később törölte, de abban felkérdezte az énekesnőt, mégis mit gondol róla, hogy ő valami dalfigyelő? Persze, válasz nem érkezett, így az nem derült ki, hogy valójában hogyan is állt össze a trió.

Köszönet helyett inkább egy jó beszólás 

2015-ben Miley Cyrusszal került cicaharcba Minaj, és a két, cseppet sem a visszafogottságáról ismert híresség ahol lehetett, egymásnak esett abban az időszakban. Nézeteltérésüket még az MTV VMA-díjátadó színpadjára is felvitték: amikor a rapper átvette a díjat, a színpadi „köszönőbeszédében” finoman szólva könnyűvérű nőnek titulálta Miley-t. A cirkuszt egy, a New York Timesban megjelent újságcikk robbantotta, amelyben Miley Cyrust kérdezték arról, hogy mit gondol Nicki Minaj és Taylor Swift korábbi, Twitteren folytatott nyilvános vitájáról. Előtte meg Minaj oltotta le rendesen a szőke pop-country énekesnőt, képességeit bírálva írt róla az év júniusában, mikor kiderült, hogy kik lesznek az MTV VMA jelöltjei.

Ahogy olvastam, minden szava elég minajosan hangzott, az pedig tudjuk, hogy nem túl kedves. Azt hiszem, van egy módja annak, hogy az embereknek hogyan kell egymásról beszélniük

– mondta akkor Miley Cyrus, aki az MTV VMA műsorvezetője volt, és úgy gondolta, irigység és némi faji előítélet is megbújt Nicki Minaj sorai között. „Felesleges elkezdeni ezt a popsztárháborút. Tudom, néhányan azt gondolhatják, én ezt nem érthetem, mert fehér vagyok, de ismerem a statisztikákat, és egyáltalán nem gondolom, hogy az MTV direkt alakította így a dolgokat.”

A csúcspont az élő show alatt volt, amikor Nicky Minaj konkrétan kijelentette, a műsort éppen vezető Miley Cyrus egy könnyűvérű nőcske, és fogja be!

Hasonmása és ősellensége: Cardi B

Hasonló parázs vita alakult ki később Minaj és az akkor feltörekvő Cardi B között. Őket a mai napig összetévesztik az emberek, aminek az lehet az oka, hogy elképesztően hasonló a stílusuk, habitusuk és talán még kicsit a külsejük is, bár ez utóbbit már mindketten sokszor kikérték maguknak.

A vita onnan indult, hogy a 2018. szeptemberi New York-i divathét partiján – állítólag minden előzmény nélkül – Cardi B nekiment Minajnak. Később azt mondta a fiatal rapper, hogy Nicki beszólt neki, mert rossz anya, mire ő cipőt repített a feje felé. Az incidensben mégis Cardi B sérült meg, egy hatalmas púppal a fején távozott, de azóta sem derült ki, hogy mi és ki okozta a balesetet. A legnagyobb ellentét köztük az, hogy Cardi B rövid idő alatt sokkal sikeresebb lett, mint Nicki Minaj, és ezt utóbbi nagyon nehezen viselte – egy rádióban szidta ellenfele dalait, illetve azt állította, hogy ellopta az egyik szponzorát. Cardi B-t rosszul érintette ez az eset, ugyanis állította, Nicki számain nőtt fel, rendkívül tiszteli őt, és hajlandó lenne a békülésre, de ha kolléganője nem, akkor párbajozzanak egyet. A vitát végül felnőtthöz méltóan maga Minaj zárta rövidre egy Twitter-bejegyzésben:

Tudom, hogy ez az egész szórakoztató és vicces egyeseknek, de nem akarok erről a nonszensz dologról beszélni többet. Köszönöm a támogatást és a bátorítást, amit évről évre kapok. Szeretlek titeket

– írta közösségi oldalán.

Nicki Minaj és Cardi B az ominózus estén, a Harper's Bazaar partiján (Fotó: Profimedia)

Nicki Minaj és Cardi B az ominózus estén, a Harper’s Bazaar partiján (Fotó: Profimedia)

Egy bűnöző oldalán találta meg a szerelmet

A rapper 2019-ben jelentette be, hogy visszavonul, ugyanis a családalapításra szeretne koncentrálni, majd nem sokkal később összeházasodott Kenneth Petty zenésszel. Mondhatjuk, nem túl meglepő, hogy férje szintén nem szentéletű. Kennethet korábban szexuális bűnözőként tartották számon, és emberöléssel is vádolták. A férfi állítja, hogy amióta megismerte feleségét, leszámolt bűnözői múltjával, és jó útra tért. Kenneth a gyanú szerint 1994-ben kísérletet tett egy 16 éves lány megerőszakolására. Minaj később többször is kiállt férje mellett, és állította, hogy az akkor mindössze 15 éves Kenneth és a lány együtt jártak, és a vádak csak az interneten terjedtek. Ennek ellenére a bíróság idén három év próbaidő és egy év házi őrizetre ítélte Kennethet, miután elfelejtette bejegyeztetni magát a kaliforniai szexuális bűncselekményeket elkövetők adatbázisába. Emellett 55 ezer dolláros bírság megfizetésére is kötelezték. A férfi tavaly bűnösnek vallotta magát, ha nem így tesz, akár tíz évre is börtönbe kerülhetett volna. Az állítólagos nemi erőszak áldozata, Jennifer Hough tavaly pert indított Petty és Minaj ellen, amelyben azzal vádolta a párost, hogy megpróbálták megfélemlíteni őt, hogy visszavonja a vádját.

Nicki Minaj és Kenneth Petty (Fotó: Instagram)

Nicki Minaj és Kenneth Petty (Fotó: Instagram)

Mára már békés anyuka, vagy mégsem? 

Mindeközben a botrányhősnő 2020-ban bejelentette, hogy várandós. Természetesen ezt a tőle megszokott stílusban, ugyanis extrém bikiniben mutatta meg gömbölyödő hasát. Habár a magánéletét igyekszik valamelyest megóvni, közösségi oldalait elárasztotta a nem túl visszafogott babavárós fotókkal. Az év szeptemberében világra jött a fia, akit azóta örömmel mutat meg rajongóinak, néha még őt is extrém luxusszettekbe öltöztetve.

Legutolsó éles véleményét, ami meghökkentette az embereket, 2021-ben fogalmazta meg, amikor több ízben is nekiment a koronavírus elleni vakcinának. Először nem volt hajlandó megjelenni a New York-i Met Gálán, amelyen csak az oltási igazolványuk bemutatásával vehettek részt a hírességek, majd egy Twitter-bejegyzésben azt állította, a vakcina impotenciát okoz. Minaj egy unokatestvére történetét mesélte el, aki nem volt hajlandó beoltatni magát, mert egy barátjánál impotencia alakult ki, éppen azután, hogy megkapta a Covid-19 elleni vakcináját. A bejegyzése hatalmas vitát generált a követői között, az érdekes a történetben viszont az, hogy később szavazást indított arról, ki, melyik oltást ajánlja. Szóval lehet, hogy rájött, nem kellett volna badarságokat kiírnia.

Minaj balhéit naphosszat lehetne sorolni, hiszen az évek folyamán több hírességbe is beleállt, akár egy-egy poszt erejéig vagy interjúkban, de nem mindegyikből alakult ki hosszan tartó ellenségeskedés. A rappert mindezek ellenére világszerte rengetegen tisztelik, és szeretik a zenéjét, és nem csak a tengerentúlon, Európában, sőt még Budapesten is telt házas koncerteket adott.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top