nlc.hu
Sztárok

Fresh Viki második terhességéről

„Nem tudom elképzelni, milyen lesz a két gyerek” – várandosságáról mesélt Fresh Viki

Vannak kockázatai, mégis bevállalták.

Fresh Viki, azaz Gyulai Viki 2017-ben hozta világra első gyermekét, Samut. A napokban pedig közösségi oldalain jelentette be, második gyermekével várandós

Fresh Viki

Fresh Viki a Fókuszban

Viki ezt az évet szabta magának határidőnek, hogy ha idén összejön, akkor lesz testvére Samunak. Fiát óvja a nyilvánosságtól, de azt elárulta, hogy nagyon izgatott a tesó érkezése miatt, sőt gyakran énekel is Viki pocakjának. Tavaszra várják a pici érkezését, de azt egyelőre nem árulta el, hogy fiút vagy lányt várnak, pedig már a nevét is tudják.

„Nem tudom elképzelni, milyen lesz a két gyerek. Csomó kétség van bennem, mint szerintem másokban is, hogyan fogom tudni ugyanúgy szeretni a másodikat, mint az elsőt. Még annyira hihetetlen az egész, hogy majd hiszem, ha látom. Az első szülésem után elég sokáig egyáltalán nem akartam vállalni testvért, aztán volt egy hullám, amire felültem, hogy most jó lesz, de még az sem volt az igazi. Tavaly eldöntöttük, hogy mind a ketten ugyanannyira érezzük – mesélte az énekesnő, aki arról is beszélt, milyen kockázatai vannak második terhességének. – Van egy pajzsmirigy-alulműködésem, egy autoimmun pajzsmirigybetegségem, ezenkívül nem nagyon mozogtam, ezért nagyon örülünk neki, hogy természetes úton megfogant a baba. Mi ezt is eldöntöttük, hogy nem csak ebben az évben szeretnék, hanem vagy így, vagy sehogy.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top