nlc.hu
Sztárok

Hamarosan szül Fresh Viki

„Minden vagyok, csak kipihent nem” – az utolsó trimeszterbe lépett Fresh Viki

Az énekesnő teljesen máshogy áll második terhességéhez, mint az elsőhöz.

Fresh Viki tavaly decemberben jelentette be, hogy öt évvel első fia, Samu születése után ismét gyermeket vár. A 44 éves énekesnő elmondta, teljesen máshogy telik ez a várandóssága, mint az előző. 

Gyulai Viki

Fresh Viki (Fotó: Schumy Csaba)

„Amikor Samut vártam, sok aggodalom és félelem volt bennem, ami nem is csoda, hiszen tapasztalatlan voltam. Most már, hogy egyszer átéltem a babavárás örömét, pontosan tudom, hogy mikor miért jelez a testem, és ezáltal felszabadultabban telik ez az időszak. Ráadásul a kisfiam mellett egy percig sem unatkozom, így ha akarnék, sem lenne időm aggódni – kezdte a Blikknek Viki. – Mindemellett ráadásul úgy alakult, hogy nem tudtunk beköltözni az új, nagyobb otthonunkba időben, szóval most, az utolsó trimeszter költözködéssel telik, szóval minden vagyok, csak kipihent nem.” 

Az énekesnő hozzátette, ő nem tervezett második gyermeket, de most, hogy így alakult, már nagyon örül neki. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top