Ha hihetünk a pletykáknak – márpedig miért ne hihetnénk, hiszen maga a producer, a magyar származású David Bernad terjesztette őket – , a Fehér Lótusz második évadának bejelentése után fél Hollywood sorban állt, hogy szerepet kaphasson a folytatásban. A legnagyobb nevek jelentkeztek Mike White showrunnernél, hogy örömmel szállnának be az össznépi nyaralásba, de az író/rendező hajthatatlannak bizonyult. Nem érdekelte, ki mekkora név, kizárólag az alapján választotta ki a színészeit, mennyire felelnek meg az előzetes elképzeléseinek. A casting akkora felbolydulást okozott, hogy a kevésbé ismert nevek úgy érezték, nem sok esélyük van a nagyágyúk mellett. Legalábbis erről számolt be nekünk a Daphne-t alakító Meghann Fahy, aki a Merész csajok című sorozat egyik főszereplőjeként ugyan nem volt teljesen ismeretlen név a szakmában, mégsem gondolta, hogy labdába rúghat:
Amikor elhívtak a meghallgatásra, azonnal depresszióba estem. Tudtam, hogy nagyon fogok reménykedni abban, hogy megkapjam, ugyanakkor az esélyeim elég csekélyek, és teljesen magam alatt leszek, amikor majd elutasítanak. Óriási mák volt, hogy összejött.
Fahy jól tudja, miről beszél, hiszen már az első évad egyik szerepére is esélyes volt, és az utolsó kanyarban bukta el a lehetőséget, ezt pedig nem szerette volna újra átélni. Egy olyan sorozat, ami akkora figyelmet irányít egy színészre, mint a Fehér Lótusz, megváltoztathatja egy színész karrierjét, és ezzel tisztában volt Theo James is, akit a nézők korábban A beavatott-filmekből ismerhettek. Úgy érzi, azok a filmek skatulyába zárták, sok unalmas szépfiú szerep következett, és tudta, hogy a sorozat Cameronja annyira különbözik ettől, hogy ez kitörést hozhat neki ebből a skatulyából.
Egyszerre otthon, egyszerre munkahely
Persze nem mindenkinek kellett ennyire izgulnia. A magyar tervezők ruháit is szerető Aubrey Plaza például már régi barátja Mike White-nak, és a showrunner már többször jelezte neki, hogy egyszer szeretne vele együtt dolgozni. Úgy tudjuk, Harper szerepét egyenesen neki írta. A férjét alakító Will Sharpe pedig az élő példa arra, hogy White tényleg nem sztárokat keresett: a színésznek ez a széria jelentheti az igazi áttörést. Persze érthető, hogy ekkora volt a könyöklés a Fehér Lótusz szerepeiért, hiszen ki ne szeretne úgy forgatni, hogy közben egy festői tengerpart kilátását élvezheti hónapokon át? Ezt a kilátást a saját szemünkkel tesztelhettük, amikor még a tavasz során ellátogathattunk Taorminába, ahol a stáb a San Domenico Palace nevű luxushotelben rendezkedett be. Egy hotelbe, aminek a többéves felújítása éppen csak befejeződött, és a hely évszázadokkal ezelőtt még egy szerzetesrend otthonául szolgált. Mielőtt a hotel megnyílt volna a nagyközönség előtt, a Fehér Lótusz színészei és stábtagjai szállásául szolgált, ugyanis nemcsak itt forgattak, hanem sokuknak ez volt az otthona is a forgatás hónapjai során. De nem furcsa kilépni a szobádból és néhány lépés megtétele után egyenesen belesétálni egy forgatás közepébe? A helyzetet a legdrámaibban Aubrey Plaza írta le:
Úgy érzem magam, mintha egy rémálomban élnék, és nem tudnék elmenekülni onnan. Segítség! De legalább szép a design. Olyan, mint egy Kubrick-film, a Ragyogás.
Persze Aubrey Plaza híres arról, hogy sokszor nem tudod, mikor mond valamit komolyan és mikor poénkodik, és a fenti mondatai akkor válnak gyanússá, amikor Meghann Fahy árnyalni próbálja a képet: „Úgy érzem itt magam, mintha egy nyári táborban lennék. Van abban valami különleges, hogy ennyire a magunkévá tehetjük azt a környezetet, amiben a karaktereink élnek”. A férjét alakító Theo James a sorozatban talán egy partiállat, de a jelenlegi életmódja a lehető legtávolabb áll ettől. Mint kiderült, ő azon kevés főszereplő egyike, akik nem a San Domenico Palace-ban kaptak szobát, hanem a produkció Taormina városában bérelt neki egy lakást. No, nem azért, mert akkora különc lenne: a kislánya tavaly született meg, és a feleségével szerettek volna neki nyugodt környezetet biztosítani, a forgatás nyüzsgésétől távol. Persze ettől még átérzi, milyen lehetett a hotelben lakni, hiszen a napjait maga is itt töltötte. „Látom a többieken, hogy ez egyszerre jó és egyszerre egy kicsit őrjítő. Elmosódnak a határok aközött, hogy mi a valódi és mi nem az”.
A Mike White-faktor
Minden színészinterjú szinte kötelező eleme, amikor a színész körbedicséri a rendezőjét. Ezek sokszor üres klisék, de időnként előfordul, hogy a színészek izgalmas indokokat tudnak felhozni arra, miért volt annyira jó a közös munka az alkotóval. Mike White láthatóan valóban nagy hatást gyakorolt a négyes tagjaira. „Mike nem sokat beszél a színészeivel a karakterekről. Az ő módszere az, hogy nagyon gondosan jár el a színészválogatáskor, és akiket e hosszú folyamat során kiválaszt, azoknak maximális bizalmat szavaz meg” – mondja Meghann Fahy. Will Sharpe szerint White ereje abban rejlik, hogy nagyon odafigyel az emberek interakcióira, képes felfigyelni akár a legapróbb részletekre is, és ezeket fantasztikus tehetséggel képes beépíteni a forgatókönyveibe. Sokszor nem azok a mondatok hangzanak el a forgatókönyvben, amiről a jelenetek valójában szólnak, mert a legtöbbször valami más folyik a háttérben. Mike-nál sokkal fontosabb, hogy mi zajlik a karakterek fejében annál, mint amit kimondanak.
Még ha a beszélgetések néha hétköznapian banálisnak is tűnhetnek, a mögöttük jelen lévő energia sosem az, Mike-nál a dolgok másodjelentése fontosabb, mint az első
– ezt már Meghann Fahy teszi hozzá, Aubrey Plaza szerint pedig White egyszerűen olyan mondatokat ír, amiket színészként jó kimondani. „A mondatainak mélysége van, ugyanakkor humora is, e kettő tökéletes elegyéből állnak össze a dialógusai.” Minden mondatnak megvan a helye, nem kell sem hozzátenni, sem elvenni belőle: tökéletes az egyensúly. Theo James számára pedig az adja White vonzerejét, hogy a showrunner nem ítélkezik a karakterei fölött:
Néha Mike úgy mutatja a karaktereinket, hogy azt érzed, te is ilyen szenvedélyes kapcsolatban szeretnél élni, máskor meg inkább szánalmasnak érzed őket. Ez a jó Mike-ban, hogy megmutatja az érem mindkét oldalát.
A színészek szerint Mike Whitenál minden karakter mélyen emberi. Nincs olyan, hogy egy karaktert csak gyűlölsz vagy csak szeretsz, mert mindenki iránt komplex érzelmeket táplálsz nézőként.
Két házaspár robbanás előtt
A sorozatban Will Sharpe és Aubrey Plaza alakítja Ethant és Harpert. Ők ketten már hét éve vannak együtt, házasok. Még akkor ismerkedtek meg, amikor Ethan nem volt gazdag, de azóta a tech-szektorban vagyonossá vált, a felesége pedig ügyvédként dolgozik. „Ők annyira nyitottak egymással, annyira átbeszélnek minden apró részletet, hogy ettől a kapcsolatuk stagnálni kezdett, kezd kiveszni belőle az izgalom” – mondja az nlc-nek Will Sharpe, Aubrey Plaza szerint pedig Harperék egy olyan párrá váltak, akik már robotpilóta üzemmódban élik a közös életüket. Ebbe hoz új színt, amikor a férfi volt kollégiumi szobatársával, Cameronnal, és annak feleségével, Daphneval mennek el egy közös szicíliai vakációzásra, mivel önmagukat a másik pároshoz kezdik hasonlítani, akik első blikkre igazi álompárnak tűnnek.
A felszínen ezek a karakterek maguk a megtestesült amerikai álom: gazdagok, szépek és úgy tűnik, jó életet élnek. De ez a kép megváltozik, ahogy egy kicsit mélyebben belenézünk a kapcsolatukba. Titkokra és játékokra van szükségük ahhoz, hogy ezt a látszatot életben tartsák. Ami köztük van, leginkább egy kimondatlan nyitott kapcsolatra hasonlít.
– magyarázza a Cameront alakító Theo James. De nemcsak a kapcsolathoz való hozzáállásukban, hanem a pénzhez való viszonyukban is meglátszanak a különbségek. Míg Cameron és Daphne egész életükben gazdagok voltak, soha nem nagyon gondolkodtak a pénzen, míg a másik páros nem így van ezzel, hiszen újgazdagokként nekik csak mostanság lett sok pénzük. Ethanék figyelik a híreket, aggódnak a globális felmelegedés miatt, míg Cameronékat ez egyáltalán nem érdekli. Nem foglalkoznak azzal, hogy a döntéseiknek milyen hatása van a világra nézve. Fahy és James tudják, hogy emiatt a karaktereik ellenszenvesen indítanak a nézők szemében, de reméli, hogy ahogy idővel megismerjük őket, már látni fogjuk egy másik oldalukat is.
Abban minden színész egyet tud érteni, hogy valóban szörnyű, hogy a karaktereik látszólag egy pompás nyaraláson vesznek részt, és ilyenkor mindenki azt várja tőlük, hogy jól szórakozzanak, ám ők mégis nyomorultul érzik magukat. Az érzés leginkább Aubrey Plaza számára volt ismerős:
A világ egyik legpocsékabb érzése egy paradicsomi helyen nyaralni, és közben átélni egy krízist a párkapcsolatodban. Ezt én is átéltem már, és mélyen érintett, és ez az élmény is előjött a forgatás közben.
Ugyanakkor az élet nem áll meg akkor, ha az ember vakációzni megy, a dráma bárhol utolérhet minket. Will Sharpe szerint „ez a szezon sötét, néha már-már operai, de szerintem ott van a fény az alagút végén. Olyan, mint egy őrült görög tragédia, de mégis van a végében valami reményteli”. Hogy mi lehet az? Ehhez Aubrey Plaza adott egy támpontot:
Számomra ez az évad egy love story. Hiszek abban, hogy egy pár a kapcsolatuk során többször is egymásba szerethet. Együtt lehetsz valakivel hosszú éveken, évtizedeken át, kihűlhet ez a kapcsolat, de mindig van rá mód, hogy újra visszatérjen bele a szenvedély.
És hogy ki hal meg vagy kik halnak meg a második évad végén? Hétfőn az utolsó epizódból kiderül.
A Fehér Lótusz második évadának epizódjai az HBO Max kínálatában láthatók.