A Való Világ 11. évadának második párbaja után VV Anitának kellett elhagynia a villát, a szavazatoknak csak alig több mint 30 százalékát sikerült megszereznie, míg ellenfelére, VV Pirosra a nézők több mint 69 százaléka adta le a voksát.
Kiesése után VV Anita elmondta, továbbra is úgy véli, hogy a nyers őszinteség a célravezető minden helyzetben, bár szerinte azért kapta ő a kevesebb szavazatot, mert kimondja, amit gondol. “Hogyha egy olyan ember ellen esek ki, aki nem áll ki magáért, akkor nincs helyem a Való Világban, nincs helyem arra, hogy példát tudjak statuálni elnyomott nőknek” – tette hozzá.
Véleménye szerint a mostani évad győztese vagy VV Sajti vagy VV Rico lesz, mert mindketten erős személyiségek, ami pedig őt illeti, ha hazamegy, akkor első dolga lesz, hogy megölelgeti a kutyáját, és persze családjával is találkozik majd.
(via RTL.hu)