nlc.hu
Sztárok
Greta Thunberg 20. születésnap

A világ egyik fele isteníti, a másik szívből gyűlöli – 20 éves lett Greta Thunberg

A neve mára egybeforrt a környezetvédelemmel és a klímaharccal, pedig az az igazság, hogy Greta Thunberg még csak ma ünnepli a 20. születésnapját.

Ha díjazni kellene 2022 legjobb Twitter-bejegyzését, kérdés nélkül a születésnapos Greta Thunbergnek ítélnénk oda, aki egyetlen sorral képes volt a nőgyűlölő kommentjeiről ismert Andrew Tate influenszert porrá alázni. A rövid történet annyi, hogy Tate közzétett egy posztot kifejezetten az aktivistának címezve, hogy 33 autója van, és elküldené számára, melyik mennyit fogyaszt, amit Thunberg nemes egyszerűséggel így reagált le: „Igen, kérlek, világosíts fel. Írj nekem a kisfarokenergia@legyeneleted.com-ra.” Már ez önmagában elég lenne ahhoz, hogy Greta Thunberget ünnepelje a világ, ugyanakkor ennél azért sokkal többet köszönhetünk neki, fiatal kora ellenére is.

Három hét alatt a csúcsra

2018. augusztus 20-án Greta Thunberg úgy döntött, hogy nem kezdi meg a kilencedik osztályt a középiskolában. A legtöbbekkel ellentétben, akik ódzkodnak az sulikezdéstől, a kamaszlánynak valóban nyomós oka volt arra, hogy úgy döntsön, távol marad az iskolapadtól: Svédországban olyan hőhullámok és erdőtüzek dúltak, amire évszázadok óta nem volt példa, félreérthetetlenül bizonyítva, hogy nyakunkon a klímaváltozás. Egy átlagos 15 éves gyereket ez aligha sarkallna bármilyen tettre, Greta azonban sárga esőkabátjában és Skolstrejk för klimatet (Iskolasztrájk az éghajlatért) feliratú táblájával mindennap a svéd parlament elé vonult, követelve, hogy a kormány csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást a Párizsi Megállapodásnak megfelelően.

Greta Thunberg tüntet a svéd parlament előtt 2018-ban

Greta Thunberg tüntet a svéd parlament előtt 2018-ban (Fotó: Getty Images/Michael Campanella)

Az első héten teljesen egyedül ment ki, majd a másodikon is, még a tanárai és a szülei sem támogatták a döntésében. A harmadik hétre azonban az országos- és a világsajtó is annyit tudósított róla, hogy a parlamenti választások előtt egy nappal (szeptember 8-án) már több száz ember előtt hirdette meg a Fridays for future mozgalmat, ami rövid időn belül globális diákmozgalommá nőtte ki magát, Gretából pedig alig néhány hét alatt nemzetközi hőst csinált. 

„Ellopjátok a jövőnket!” 

Befolyását bizonyítja, hogy az ENSZ 2018-as klímavédelmi konferenciájára (COP24), amit decemberben tartottak, már ő maga is hivatalos volt, mondandóját illetően pedig nem finomkodott. Burkoltan gyávának nevezte a világ vezetőit, amiért nem mernek nyíltan beszélni a klímaváltozásról, bírálta, hogy a korábbi évtizedekben semmilyen érdemleges változtatás nem történt – pedig 1992-ben elfogadásra került az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye –, kijelentette, hogy elég volt a kifogásokból, és azt sem rejtette véka alá, hogy véleménye szerint ezek az emberek ellopják a fiatalok jövőjét – mindezt alig 4 percben. Beszédét kitörő taps fogadta, ami új ajtókat nyitott meg előtte, 2019 első felében már Európa-szerte tartott beszédeket, még Ferenc pápa is audienciára hívatta, ahol köszönetet mondott neki az elkötelezettségéért és a folytatásra biztatta.  

Összességében egy év sem telt el az ülősztrájkja óta, Thunberg nevét mégis az egész világ megismerte, így adta magát, hogy a Time magazin 2019 júliusában az Év emberének válassza, ezzel olyan exkluzív klub részese lett, aminek II. Erzsébet, vagy éppen Barack Obama is tagja volt. Emellett az iskolát sem hanyagolta el, szülei állítása szerint jó jegyekkel sikerült gólyaként a tanévet zárnia, viszont a napi rutin és a világ megmentése sokat kivett belőle, ezért a Time-nak adott interjújában elárulta, hogy alkotói szabadságra vonul az Egyesült Államokba, hogy klímavédelmi mozgalmak tagjaival találkozzon.  

Amerikai tartózkodása során részt vett az ENSZ klímavédelmi csúcstalálkozóján New Yorkban, ahol tizenöt másik gyerekkel közösen hivatalos panaszt nyújtottak be öt ország ellen, akik nem tartották magukat a Párizsi Megállapodásban foglaltakhoz. Ezután Kanadába látogatott, ahol szintén a klímaválságra próbálta felhívni a figyelmet, majd ismét visszatért az Egyesült Államokba, hogy onnan induljon majd tovább a chilei COP25 találkozóra. A konferenciát azonban átköltöztették Madridba, ami meglepő döntésre sarkallta: egy katamaránnal szelte át az Atlanti-óceánt, hogy ne járuljon hozzá a repülőgépüzemanyag-kibocsátás növeléséhez. Ez egyébként nem az első ilyen döntése volt, korábban a COP24-re is hajóval érkezett.

Greta Thunberg katamaránnal érkezik Liszabonba 2019. december 3-án (Fotó: Pedro Fiúza/NurPhoto via Getty Images)

Greta Thunberg katamaránnal érkezik Liszabonba 2019. december 3-án (Fotó: Pedro Fiúza/NurPhoto via Getty Images)

Mit tudhat egy kamasz? 

A klímavédelem megosztó téma, ráadásul, ha valakit ekkora figyelem övez, annak hamar megjelennek a bírálói, ez a 15 éves Gretával szemben is megtörtént. Eleinte a kora miatt kérdőjelezték meg, hogy ilyen fiatalon mit tudhat a klímaváltozás összetett jelenségről, de amint kiderült, hogy Asperger-szindrómája és szelektív mutizmusa van – amit egyébként Greta a saját szupererejének tart – rögtön ezen is fogást találtak. Nemcsak a névtelenség homályába vesző megmondóemberek álltak bele ízléstelenül, hanem Donald Trump vagy éppen Vlagyimir Putyin is gúnyos megjegyzésekkel illették. Persze a betegsége miatt kapott kritikákat egyértelműen a tudatlanság szülte, ez azonban remek alapot biztosított az összeesküvés-elméletek híveinek ahhoz, hogy negatív színben tüntessék fel a lányt. 

Betegségére hivatkozva megkérdőjelezték, hogy valójában ő írja-e a beszédeit, népszerűsége mögött pedig politikai játszmákat sejtettek, kihagyva az egyenletből, hogy a lány egész kezdeményezése onnan indult, hogy bírálta Svédország éghajlatpolitikáját. Amikor Greta úgy döntött, hogy Madridba hajózik, Arron Banks egy tweetjében azt írta: „augusztusban előfordulnak furcsa vitorlásbalesetek”, ami miatt hatalmas népharag zúdult az üzletemberre, de egyúttal azt is elárulta, hogy nem mindenki nézi jó szemmel Greta aktivista tetteit, főleg nem azok, akik politikai berkekben mozognak. Az ellenszenv 2021-re olyan mértéket öltött, hogy egy, a The Atlanticban megjelent cikk egyenesen azt írta, Thunberg a dezinformáció és összeesküvések özönének célpontjává vált a szélsőjobboldal és a populista jobboldal részéről.  

Greta Thunberg könyve

Greta első könyve 2019-ben jelent meg, többek között magyar nyelven is, Ég a házunk címmel a Corvina Kiadó gondozásában (Fotó: Getty Images/Robert Alexander)

A Greta-effektus 

Greta Thunberg húszéves korára a világ egyik legmegosztóbb személyiségévé vált, legalább annyian gyűlölik, mint ahányan becsülik őt, az azonban tagadhatatlan, hogy számolni kell a jelenlétével. A Google Trends adatai szerint 2019 elejétől kezdve – ami egybeesik a kamaszlány szélesebb körben való ismertségével – megnőtt a keresések száma az éghajlati vészhelyzet és éghajlati válság kifejezésekre. 2019 végére a New Scientist folyóirat már arról adott hírt, hogy „Az év, amikor a világ ráébredt a klímaváltozásra” – és ebben hatalmas szerepet tulajdonított a Greta-effektusnak.

Egy 2021-es tanulmány egyenesen azt írta, aki ismeri Greta Thunberg munkásságát, sokkal erősebb szándékkal kezd neki a globális felmelegedés csökkentésének. A neve fogalommá vált, művészeket ihletett meg, beszédeit napjaink slágereibe olvasztották bele, sőt, a lány még a 2019-es Meghan Markle-féle Vogue-címlapon is helyet kapott.

Greta a Vogue címlapján

Greta a Vogue címlapján

2020 szeptemberében a Velencei Filmfesztiválon debütált az életét bemutató dokumentumfilm, I am Greta címmel, 2021 áprilisában pedig a BBC-nek köszönhetően a Greta Thunberg: A Year to Change the World című háromrészes sorozat is elstartolt, amely a COVID-19 világjárvány miatt kimaradt tervezett látogatásokat ölelte fel.

Ugyanakkor arról se feledkezzünk meg, hogy 2019 óta minden évben jelölték Nobel-békedíjra, 2020-ban felkerült a Forbes 30 alatti 30-as listájára, ahol a legmeghatározóbb európaiakat gyűjtötték össze, a University of Mons tiszteletbeli díszdoktorrá avatta hozzájárulása miatt, amit a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tudatosság növeléséért tett, sőt, még frissen felfedezett fajok elnevezését is megihlette. Valószínűleg ez már most több, mint amit 20 éves korában remélhet egy ember.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.