Ahogy arról az nlc is beszámolt, Czutor Zoltán szilveszter este osztott meg egy posztot a petárdázással kapcsolatban, ami eléggé kiverte a biztosítékot a követőinél és egyes ismert embereknél is. A zenész nem kér elnézést a posztjáért, de leszögezte, nem sértésnek szánta – a mai Reggeli vendége volt, ahogy magyarázatot adott a történtekre.
„Amikor elkezdik fenyegetni nemcsak a petárdázókat, hanem az anyjukat, meg a gyereküket, meg ilyeneket olvasok már két, három nappal szilveszter előtt, hogy a gyereked szájába tenném a petárdát, akkor felmegy bennem a pumpa” – kezdte a Belmondo frontembere.
Tornóczky Anitát is meghívták az adásba, akiről sokan tudják, hogy nagy állatvédő hírében áll. Ő annyit mondott, hogy a zenész nagyon rosszul fejezte ki magát és szerencsétlenül jött ki a poszt, de tudja, hogy nem úgy gondolta, ahogy azt sokan állítják. Hozzátette, nem csak a kutyákat érinti a szilveszteri petárdázás. „A vadon élő madarak sok esetben el is pusztulnak a sokkhatás miatt, amit egy tűzijáték, vagy a petárdázás okoz. A mókusok, egyéb vadon élő kis állatok pedig gyakran elhagyják a kicsinyeiket” – mondta a Reggeliben Anita.