Meghitten, csendesen – a feleségével kettesben – ünnepelte a karácsonyt és a szilvesztert a rákot és a sztrókot is legyőző, egy szívműtéten is átesett Szombathy Gyula. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki január 3-án lett 78 éves, többek között a jelenlegi egészségi állapotáról is beszélt a Blikknek.
Mint kiderült, nem véletlenül kapott tapadókorongos, karácsonyi mintájú zoknit a feleségétől. „Ebben már jóval biztonságosabban végezhetem a gyakorlatokat a gyógytornász hölgyek irányításával. Ez az én harcom az életben maradásért, ez az én csatám a túlélésért” – vallotta be a gyógyulás útjára lépett színművész, aki márciusban megy újra kontrollvizsgálatra.
„Addig szedem a gyógyszereimet, járok gyógytornára, és összeszorított fogakkal mantrázom a testemnek, hogy legyél olyan erős és olyan fürge, mint régen, és vigyél el mindenhová” – árulta el Szombathy Gyula.