nlc.hu
Sztárok
Zámbó Jimmy utolsó interjú

Zámbó Jimmy utolsó interjújában: „Néha úgy érzem, kezeltetnem kellene magam”

Az utolsó interjút Vincze Attila készítette Jimmyvel, halála előtt három héttel.

Zámbó Jimmy utolsó interjújában karrierről, családról és a terveiről is vallott. Többek között azt is elárulta, mivel elégedett, és min kellene változtatnia – írja a Blikk.

Zámbó Jimmy és második felesége, Edit

Zámbó Jimmy és második felesége, Edit (Fotó: Archívum Story-Best)

“A külsővel kapcsolatban egyértelmű, hogy nem vágytam soha másra, hiszen szerintem úgy jó, ahogy van. Erről tanúskodik az életem és pár hölgyemény szíve. Sokan ismerik a gyermekeimet. Csak meg kell nézni őket! Hiszek abban, hogy az igazán szép és helyes gyermekhez két szép szülő kell. A belsőmről az a véleményem, hogy éppoly tiszta, mint három gyermekemé. Az évek persze hagytak nyomokat rajtam is, kicsit idegessé tettek, néha úgy érzem, kezeltetnem kellene magam. Néha túlfűtött vagyok, még tanulnom kell higgadtabban kezelni a dolgokat” – mondta Jimmy. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top