nlc.hu
Sztárok
Fotókon a fiatal Kamilla királyné

Nézegess ritkán látott fotókat a fiatal Kamilla királynéról!

A 75 éves királyné III. Károly második felesége. Ők ketten már akkor szerették egymást, hogy Károly feleségül vette volna Dianát. És mint tudjuk, azt követően is...
III. Károly király és Kamilla királyné 2015-ben

Kamilla királyné 1947. július 17-én született Londonban. Az édesapja a brit hadseregben szolgált őrnagyként, majd borkereskedésre adta a fejét. Igaz, hogy Kamilla nem nemesi családba született, anyai dédanyja révén mégis kötődik az angol királyi családhoz: a feltételezések szerint Alice Keppel 1898 és 1910 között – Dirty Bertie gúnynevű –  VII. Eduárd brit király egyik szeretője volt.

Sokan úgy gondolják, hogy Károly és Kamilla egy lovaspóló-mérkőzésen ismerkedett meg 1971-ben, valójában azonban egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak. Azt mesélik, hogy a levegő azonnal vibrálni kezdett közöttük és másfél éven át szenvedélyesen szerették egymást. II. Erzsébet királyné legidősebb fia szerette volna feleségül venni a lányt, aki menthetetlenül elrabolta a szívét, de a királyi család nem tartotta méltónak a választását, így (akkor még) nem állhattak oltár elé.

Kíváncsi vagy, hogy festett azokban az időkben és hogy alakult a kapcsolata az azóta királlyá előlépett III. Károllyal

Kamilla és Károly herceg kapcsolatuk hajnalán
Megnézem
Összes kép (12)

Nyitókép: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top