nlc.hu
Sztárok

Új kapcsolatáról mesélt Szabó András Csuti

„Boldog vagyok!” – új kapcsolatáról mesélt Csuti

Csuti hangsúlyozta, nem a nyilvánosság előtt szeretnék megélni a szerelmüket.

Nemrég kiderült, hogy Szabó András Csuti újra szerelmes, 26 éves barátnője több szépségversenyen indult, de most a tanulmányaira koncentrál, hamarosan elkezdi a mesterképzést az egyetemen. Sokkal többet nem lehet tudni róla, és ennek megvan az oka, Csuti úgy döntött, új kapcsolatát semmiképp sem szeretné kirakatban élni. 

„Tanultam a múltbéli dolgokból, nem szeretném Biankát ennek kitenni. Jó ez így, ahogy most van, nem a nyilvánosság előtt akarjuk megélni a szerelmünket. Azt viszont kimondhatom: boldog vagyok!” – nyilatkozta a Borsnak Csuti. Elmondta azt is, a korábbi csalódások miatt sokkal óvatosabban áll új kapcsolatához, ezért egyelőre még nem mutatta be gyermekeinek barátnőjét. 

Szabó András Csuti

Fotó: TV2 /press.tv2.hu

Már decemberben lehetett sejteni, hogy az üzletembernek új szerelme van, és el is  elismerte, valóban van egy lány, aki megdobogtatta a szívét. „Nem budapesti lány, fiatalabb nálam sokkal, 26 éves lesz. Nagyon tetszik, hogy tanul, hogy a diplomája után a mesterképzését csinálja. (…) Az Instagramon »dobtam egy tüzet« az egyik fotójára és írtam is, erre ő is visszaírt valamit. Az első találkozás egy vacsora volt félúton kettőnk otthona között” árulta el korábban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top