A 444! szúrta ki, hogy Fucsovics Márton teniszező annyira kipattintotta magát, hogy ő lett az Australian Open mémje.
Fucsovics ugyanis annyira megörült az argentin Coria ellen aratott győzelmének, hogy a meccs végén szabályosan letépte magáról a pólót és félmeztelenül tombolta ki magából a győzelmi mámort. A Tennis World USA például „Australian Open: Marton ‘Hulksovics’ shows incredible upper body” vagyis „Ausztrál Open: Hulksovics Márton hihetetlen felsőtestet villantott” címmel számolt be az esetről.
A történet ezzel még nem ért véget, ugyanis miután a korábbi világelső Danyiil Medvegyev megszerezte az utolsó pontot a Millman elleni meccse végén, a sztárjátékos viccesen felhúzta a rövidgatyája egyik szárát, reflektálva a magyar teniszező izmaira. A meccs utáni interjúban elmondta, fizikailag pompásan érezte magát a meccs közben, majd amikor az egykori teniszsztár, Jim Courier megkérdezte tőle, hogy mégis mi volt a célja, az utolsó labdamenet után azzal a mozdulattal, amellyel mintha az izmait mutogatta volna a közönségnek.
„Azt hiszem, én egy kicsivel kevésbé vagyok izmos, mint ő, úgyhogy ezzel egy kicsit saját magamat nevettem ki. Nekem is van azért némi izmom, de nem túl sok” – válaszolta nevetve Medvegyev.
Fucsovics Mártonról legutóbb a menyasszonya miatt írtunk, ugyanis júliusban arról szóltak a pletykák, hogy szakítottak Böszörményi Anett-tel. A találgatások Redditen keltek útjukra, ugyanis egy szemfüles rajongó észrevette, hogy mind a két fél közösségi oldaláról eltűntek a közös fotók. Magyarország egyik legjobb teniszezője 2017-ben, a Maldív-szigeteken kérte meg Anett kezét, bár az esküvőre még nem került sor. Azóta kiderült, hogy hamisak a pletykák, hiszen később együtt ünnepelték Anett születésnapját.