nlc.hu
Sztárok

Sztefanosz Cicipasz szívesen találkozna Margot Robbie-val

Sztefanosz Cicipasz győztes meccse után elárulta, szívesen találkozna Margot Robbie-val

A görög teniszező ugyanis nagy rajongója a színésznőnek.

A most zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon Sztefanosz Cicipasz magabiztos sikerrel jutott a legjobb négy közé az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A harmadik helyen kiemelt görög játékos a keddi negyeddöntőben a pályafutása legjobb Grand Slam-szereplését maga mögött tudó cseh Jiri Leheckával találkozott, és három szettben, 2 óra 19 perc alatt győzött.

A görög a mérkőzés után interjút is adott, amiben elmondta, szereti Ausztráliát, és megjegyezte, többek között egyik kedvenc színésznője, Margot Robbie is ebből az országból származik. Amikor pedig a riporter visszakérdezett, ezt vehetjük egy felkérésnek, azt válaszolta, hogy igen, örülne, ha a híresség is éppen itt lenne, és egy újabb kérdés után megerősítette, ez tulajdonképpen egy hivatalos meghívó a színésznőnek.

Margot Robbie a Babylon londoni premierjén 2023. január 12-én.

Margot Robbie a Babylon londoni premierjén 2023. január 12-én. (Fotó: Isabel Infantes/AFP)

(via MTI/Nemzeti Sport)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top