nlc.hu
Sztárok

Tomán Szabina interjú

„Az életem sokkal szebb annál, mint amilyennek képzeltem” – Tomán Szabinával beszélgettünk

Tomán Szabinát aligha kell bárkinek bemutatni, a Cápák között üzletasszonya méltó példaképe annak, hogyan lehet alázattal, kitartással és szorgalommal egy jól menő vállalkozást felépíteni úgy, hogy közben az ember a többi női szerepében se vesszen el. A témában megjelent új könyve, a Siker a mosoly mögött - Mutatom hogyan csináld kapcsán erről is beszélgettünk vele.

Anya, feleség, nő, sikeres üzletasszony, barátnő, közszereplő – hogyan nem őröl fel ez a sok szerep, amiben helyt kell állnod nap mint nap?

Ennek van egy lelki része, emellett pedig van egy praktikus része. A lelki része az, hogy van egy támogató hátországom. Elsősorban a férjem, aztán a lányaim és a testvéreim. A cégben is számíthatok a csapatomra, ami szintén fontos. A praktikus része pedig az, hogy folyamatosan tervezek, priorálok, újraszervezek, figyelek arra, hogy minden nap sportoljak, hogy legyen időm egyedül is lenni, amikor töltődöm.

A tudatosság minden percedben ott van: tudatos bőrápolás, étkezés, mozgás, öltözködés, főzés. Mit ad ez a hozzáállás számodra?

Nekem ez egy könnyebbség, mert keretet ad, rendszert ad. Nem kell gondolkodnom minden nap, hogy mi a jó nekem, a testemnek, a családomnak, a cégemnek. Mindent egyszer kimunkáltam, ezt tény, hogy egy hosszabb folyamat volt, de mostanra már tisztában vagyok vele és követem, hogy számomra, számunkra mi a jó. Az öltözködésem mindig egy egyszerű, letisztult stílus volt. Sok cégvezető azért is öltözködik szinte minden nap ugyanúgy, hogy már ezen se kelljen gondolkodniuk. 

Sokan hiszik azt, egyszerű egy jólmenő cég első emberének lenni. Ez azért azzal is jár, hogy egész nap jár az agyad mindenfélén. Nekem az, hogy az életem egy részében van egy rutin, ritmus, szabályok –  a bőrápolást, a mozgást, a főzést, stb. illetően -, nagy segítség, mert így jut a fejemben hely másnak.

Tomán Szabina portré a kanapén

Fotó: Molnár Böbi

Mondhatjuk, hogy irányításmániás vagy?

Az anyaság sokat csiszolt rajtam, és a cégem növekedése is. Perfekcionista embernek tartom magam, amin a gyerekek sokat puhítottak, de a cégemben a termékek fejlesztését illetően ez a maximalizmus továbbra is ott van. A Toman Lifestyle nem tudott volna növekedni, ha bizonyos területeknek az irányítását nem adom át. Tehát már nem mikromenedzselek, nem hiszem azt, hogy mindent csak én tudok jól csinálni. A stratégiai döntéseket változatlanul én hozom. Azt, hogy merre tart a hajónk, azt én döntöm el.

Van egy érdekes gondolat a könyvedben (Siker a mosoly mögött – Mutatom hogyan csináld, Athenaeum Kiadó, 2022): „Sokan vádolnak azzal, hogy ez se vagyok, az se vagyok, mégis csinálom.” Hogyan reagálsz az ilyen kritikákra? Hogyan tudod ezeket magadban úgy helyre tenni, hogy ne vond kétségbe a saját tudásod, fejlődésed?

A számok engem igazolnak. Ezt szoktam mondani. Már lassan 10 éve vagyunk ott, ahol vagyunk. Azzal tudok bizonyítani, ami történik velem, amiről beszámolunk évről évre, mint eredmény és siker. Új fejlesztések, saját szalon a belvárosban, piacnyitás más országban. Nem azzal fogok valakit meggyőzni, hogy leülünk és bizonygatom neki egy beszélgetésben, hogy higgye el rólam, hogy én ezt jól csinálom. A tetteim bizonyítanak.

Tomán Szabina portré

Fotó: Zsólyomi Norbert

Életed korai szakasza vissza-visszatérő elem a kötetben, láthatóan sok mindent hozol otthonról. Mire vagy a legbüszkébb ezek közül?

A kitartásra. Édesanyám örök példakép. Hármunkat nevelt és dolgozott. Az erőre, ami benne volt, még én is támaszkodhatok.

Ha már édesanyádról, mint meghatározó nőről az életedben szó esett… Mit tartasz a legnagyobb értékednek a saját nőiességedben?

Az ösztöneimet.

Én mindig rácsodálkozom, hogy egyszerre vagy nagyon magabiztos és mégis finom. Szerinted megférhet egymás mellett ego és érzékenység?

Meg. Egy nőnél különösen. Amikor gyereked lesz, az alázatra is nevel. Amikor pedig emellett újra dolgozol, az arról szól, hogy megvalósítod saját magad a hivatásodban. Anyaként, amíg élsz, a családért és a gyerekeidért vagy. Ez a tény és ez a működés mindent áthat. Azt is, hogy milyen üzletember leszel és hogyan viselkedsz a csapatoddal a munkahelyeden.

Az is megérne egy könyvet, hogyan pozícionáltad át magad: gyakorlatilag régen a modellből lett üzletasszonyként aposztrofáltak, vagy valaki valakijeként, most viszont Tomán Szabina vagy, aki egy jól menő cég vezetője, és aki mellesleg régen modellkedett is. Úgy érzed, kellett ez az énmárka update ahhoz, hogy komolyan vegyenek az üzleti szférában?

Az RTL Cápák között című üzleti showműsora ebben sokat segített. Hiszen egy olyan közegben úgy kell megszólaljak, ami egyértelműen az üzleti szféráról szól és az ott adott visszajelzéseimben, döntéseimben óhatatlanul megjelenik, láthatóvá válik, hogy én mit gondolok az üzleti világról. Én, mint Tomán Szabina, aki a Toman Lifestyle vállalat alapító-tulajdonosa. Nem vagyok modell, nem vagyok feleség, én ott egy Cápa vagyok. Nem a műsor miatt kezdtek komolyan venni az üzleti szférában, hanem azért, amit felépítettem. De a műsor segít abban, hogy a szélesebb közönség is úgy lásson engem, mint egy független, önálló nőt, aki az üzleti életben is megtalálta a számítását.

Tomán Szabina portré

Fotó: Molnár Böbi

Miért érezted úgy, hogy könyvet kell írnod mindarról, ami mögötted van?

Nagyon sokan kérnek tőlem tanácsot, de nem lehetek mindenki mentora. Így sokaknak tudtam egyszerre átadni azt, amit én is mások segítségével tanultam meg.

Bevontam a szakértőket, akikkel körbe vettem magam. Egy olyan könyv született, ami az élet minden területére szolgál hasznos tanácsokkal. A visszajelzések alapján mondhatom már, hogy nem tévedtem. Valóban olyan írás, amit mindig elő lehet venni, ha segítségre szorulunk.

Szinte mindig mosolyogsz. Boldog vagy? Ilyennek képzelted az életedet?

Az életem sokkal szebb annál, mint amilyennek képzeltem. Olyan sok jó dolog történt már benne, amit legmerészebb álmaimban sem gondoltam. Miközben természetesen voltak szomorú helyzetek, vagy olyan periódusok, amik tényleg embert próbálóak voltak. Azt szoktam mondani, hogy lehet, hogy a nap folyamán ért kihívás, megoldottál problémákat, elfáradtál benne, de a nap végén, ha alapvetően elégedett vagy az életeddel, akkor rendben vagy, nem számít, hogy mi volt napközben. Én minden reggelt hálával indítok, a nagymamám is hálát adott ugyanígy. Tőle tanultam.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.