nlc.hu
Sztárok
Zámbó Krisztián véleménye Delhusa Gjonról

Zámbó Krisztián alaposan kipakolt Delhusa Gjonról

Beolvasott az énekesnek Hajdú Péter műsorában.

Delhusa Gjon egy hónappal ezelőtt azzal a történettel állt elő, hogy Zámbó Jimmy 22 éve milliókat kért tőle kölcsön. A Király legidősebb fia most azonban kipakolt az albán származású énekesről, a Frizbi TV YouTube-csatornáján a pénteken 19 órától elérhető adás felvételén mesélt édesapja és Delhusa nem éppen felhőtlen kapcsolatáról – írja a Bors.

Zámbó Krisztiánt felzaklatta, amit Delhusa állított – Fotó: Sajtóklub

Zámbó Krisztián egy igen tanulságos történetről is lerántotta a leplet a Hajdú Péternek adott interjúban, és finoman jelezte, akad még a tarsolyában olyasmi, amivel igencsak kellemetlen helyzetbe sodorhatja az énekest.

„Aki ismeri Delhusát, az tudja, hogy nála sóherebb a világon nincs, és nem is volt” – jelentette ki Jimmy fia, aki arról is beszélt, hogy az apja egyik alkalommal nemcsak Delhusa italait és vacsoráját fizette ki, hanem azt az „exkluzív” hölgyet is, akivel aznap este a bárpultnál „jött össze” Delhusa.

Krisztián állítja, ennél meredekebb történetet is tud Delhusáról. „Van énnekem olyan sztorim, amit ha elmondanék, szerintem elég nagy problémába lenne” – mondta sokat sejtetően Zámbó Jimmy fia, aki az interjúban azt is elárulta, hogy 10 év alatt 150 milliót örökölt az apjától, de nem tudott bánni vele.

Detki 0515
0 seconds of 4 minutes, 29 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
04:29
04:29
 

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top