Galambos Lajos minden koncertjét és megjelenését lemondta

V.B.T. | 2023. Március 13.
Az egészségi állapotára hivatkozott a zenész.

Galambos Lajosnak februárban kellett volna börtönbe vonulnia, ám az adott napon nem jelent meg a kecskeméti bv-intézetnél. Mint kiderült, ennek oka volt, hiszen ügyvédje elmondása szerint a zenész egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy börtönbe menjen. Lajcsi később azt mondta, a tüdőproblémái miatt oxigénpalackra van szüksége, és szerinte többek között a kecskeméti intézmény sincs erre felkészülve.

Fotó: TV2

Ennek ellenére több fellépése volt az elmúlt időszakban, az utolsó éppen most hétvégén, ahol a Bors is ott volt. „Különleges ez a mai este és nagyon vártam ezt a fellépést. Azt is tudom, hogy fogadásokat kötöttek, lesz-e buli vagy sem. Hát lesz buli! A Dáridó ott van, ahol én vagyok és ez már így is marad. Ugyanakkor a saját elhatározásomból és persze az egészségi állapotom okán is, egyelőre visszavonulok a színpadról. A soron következő bulikat lemondtam. Nem lehet két végén égetni a gyertyát, így amíg véget nem ér a kálváriám, addig ehhez a döntéshez tartom magam. Ezt tanácsolták az orvosaim is és erre kért a családom is” – magyarázta Galambos Lajos, majd áttért az egészségi állapotára is.

„A betegségem egy dolog, de a közönség nem azért jött el, hogy amolyan katasztrófaturistaként azt lessék, mikor kap el egy fulladásos roham, vagy mikor kezdek el köhögni a mikrofonba. Ők mulatni jöttek és azért, hogy engem halljanak trombitálni és énekelni. Tartottam magam, de voltak pillanatok, amikor hátat kellett fordítanom a sokadalomnak, mert éreztem, hogy fogy a levegőm. Csak az a tudat nyugtatott meg ilyenkor, hogy sokan vannak körülöttem, akik azonnal segítséget hívhatnak, ha baj van. És a kocsi csomagtartójában ott lapult egy oxigénpalack, amit a zenésztársaim bármikor behozhattak volna, ha úgy látják, szükségem van rá” – mondta a zenész.

Exit mobile version