nlc.hu
Sztárok
Fejlemények a drogos énekesnő ügyében

Drogos énekesnő ügye: az egész hazai sztárvilágnak terítő droghálózat lebukhat

A rendőrség akár egy olyan droghálózatot tud elkapni, amelynek a tagjai évek óta a sztárvilágnak terítik az árut.

Mint arról a Blikk elsőként beszámolt, egy közismert hazai énekesnőt tavaly októberben rendőri kísérettel, kábult állapotban, vágásokkal a karján szállítottak kórházba. Az énekesnő kilétét személyiségi jogok miatt azóta sem közölték. A magyar énekesnő szervezetében kokain mellett alkoholt és erős nyugtatót is találtak, az ügyben újabb fejlemények vannak.

A rendőrség a híresség kihallgatásán túl további négy személyt is előállított kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt, akik valószínűleg az énekesnő vallomása alapján kerültek ebbe a helyzetbe. A lap információja szerint ezekből egy személy az előadó stábjának tagja.

A Blikk szerint bár első körben a legtöbben nem vallanak a dílereikről, a hatóságok ilyenkor úgy rájuk tudnak ijeszteni, hogy végül minden szükséges információt átadnak. Ettől függetlenül hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki feldobja a beszerzőit, hiszen sok kellemetlenséget tud okozni, ha kiadja őket.

Ebben az esetben a rendőrség akár egy olyan droghálózatot tud elkapni, amelynek a tagjai évek óta a sztárvilágnak terítik az árut. Márpedig a szakmabeliek elég gyakran nyúlnak tiltott szerek után.

A lapnak egy nevét nem vállaló sztár azt nyilatkozta, nagyjából három-négy olyan kör van, amelynek a tagjai drogot terítenek sztároknak, őket mindenki ismeri, de aki esetleg nem, az is hamar és könnyen meg tudja szerezni az elérhetőségüket. Akkor viszont nagy gond van, ha ebben a hálózatban bárki is lebukik, mert az könnyen magával ránthat mindenki mást is – hangsúlyozta az informátor.

kokain csík

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top