nlc.hu
Sztárok

Erős Antónia szerint a munkát nem irigyli senki

Erős Antónia: „A valódi teljesítményt azért nem irigylik, mert abban meló van”

Erős Antónia a magyar televíziózás ikonikus alakja: idén tavasszal ünnepli a 25. évfordulóját az RTL Híradó műsorvezetői székében.

Abszolút magyar rekordot tart Erős Antónia és Szellő István: sem egyedül, sem párban nem töltött még senki ennyi időt híradós műsorvezetőként. A duó az első napon megtalálta a közös hangot, mindketten motiváltak voltak. „Értjük egymás humorát, nem keressük a konfliktusokat, nem vagyunk összeférhetetlenek, szeretjük a jó hangulatot magunk körül” – mondta el a képernyős páros női tagja.

A komoly mérföldkövekről szólva Erős Antónia felidézte 2001. szeptember 11-ét is. Megrázó és meghatározó élmény volt. „Senki sem tudta, mi történt pontosan, de egy órán belül már ott ültem a stúdióban, és kisebb megszakításokkal két napon keresztül folyamatosan tájékoztattuk az embereket, ráadásul egyedül csináltam a műsorvezetést, mert Szellő éppen nem volt itthon” – elevenítette fel a híradós, aki most új műsort is indít. A Praxis az orvosi tévhiteket járja körül és dönti le

„Régóta dédelgettem már ezt a koncepciót, mert nincs a magyar televíziós palettán, magyar nyelven olyan műsor, ami próbál segíteni eligazodni az egészségünk, betegségeink nehéz és kényes témája között. Az emberek nem igazán tudatosak ebben a témában, ebben próbálunk segítséget nyújtani” – mesélte a tévés. 

Erős Antónia

Fotó: RTL

A híradós munka, a saját műsor, valamint a cukorbetegeket segítő Egy Csepp Figyelem Alapítvány vezetése mellett Antónia a család életét is menedzseli, ami számukra is komoly kihívás. „Valószínűleg az is segíti a logisztikát, hogy a gyerekek, bármennyire is nehéz ez, de szakadnak le rólunk folyamatosan. Nem arról van szó, hogy kevesebb figyelmet igényelnek, de a napi logisztikában már kevésbé igényelnek segítséget, csomó dolgot önállóan intéznek, megvannak a saját programjaik – és persze a férjem is mindenben besegít” – mesélte az InStyle interjújában. 

Bár a képernyős nevét, arcát és hangját 25 éve egy teljes ország ismeri, ez nem jelenti azt, hogy a családnak is reflektorfényben kellene élnie. A férjével megbeszélték, hogy ő nem szeretne szerepelni és a gyerekek sem lesznek a média állandó szereplői. „Azért, mert én a nyilvánosság előtt, a képernyőn dolgozom, ez nem jelent semmiféle kötelezettséget a család többi tagjára nézve. Eldönthetik, hogy mit szeretnének és mit nem. Semmiképpen nem szeretnék családi valóságshow-t csinálni az életünkből, mert attól tartok, hogy ezzel nagyon elmozdítanám a gyerekeket egy olyan irányba, hogy aztán ők maguk sem tudnák, hol a helyük” – mondta Erős Antónia a lapnak.

Felmerült, hogy bár régóta a családok mindennapjainak része, Antóniát mégsem veszi körbe irigyek hada. „Egyrészt nem vagyok túl szép, amit irigyelni kéne, másrészt nem élek felhőtlen luxuséletet. A valódi teljesítményt azért nem irigylik el, mert abban meló van. Társasházi lakásban élek, éljük a hétköznapi életünket, és nem hivalkodom” – magyarázta, hogy szerinte minek köszönhető ez az állapot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top