nlc.hu
Sztárok
35 évet is kaphat VV Fanni gyilkosa

Akár 35 évet is kaphat VV Fanni gyilkosa

Másodfokon akár súlyosbíthatnak is B. László büntetésén.

Novozánszki Fanni 2017-ben tűnt el, azóta azonban már nem eltűnt személyként keresik. VV Fanni a lakásán találkozott B. Lászlóval, aki a vád szerint eltervezett szándékkal azért érkezett, hogy pénzhez jusson. Később bevallotta, hogy valóban ő vitte el a házból a lányt a karjaiban, azonban a gyilkosságot nem ismerte el. A dunaújvárosi férfi pedig egyre inkább belezavarodott a vallomásaiba, ami azt eredményezte, hogy 2022 nyarán, első fokon nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a bíróság.

VV Novozánszki Fanni

Fotó: RTL

Az életfogytig tartó börtönbüntetés ítélet ellen B. László és az ügyészség is fellebbezett, a Ripost információi szerint pedig legkésőbb májusban másodfokon is eldőlhet, hogy végül milyen büntetést kap a férfi: élete végéig rácsok mögött marad, vagy 25 év múlva feltételesen szabadlábra kerülhet.

„Bízunk benne, hogy a Fővárosi Ítélőtábla is bizonyítottnak látja majd, hogy B. László előre megfontolt szándékból szabadult meg Fanni élettelen testétől, és ezért életfogytig tartó börtönbüntetést kap” – mondta a lapnak a család ügyvédje. Hozzátette, ha a Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyja a Fővárosi Törvényszék tényállását, akkor még 5, de akár 10 évet is rátehet az elsőfokú, 25 éves börtönbüntetésre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top