nlc.hu
Sztárok

Tápai Szabina visszatér a képernyőre

Tápai Szabina: „Úgy éreztem, eleget bohóckodtam már a tévében”

Családanyaként a gyermekeinél nincs fontosabb számára, ez alapján válogatja meg azt is, milyen felkérésre mond igent.

Tápai Szabina több televíziós műsorban is szerepelt, és ugyan egy időre visszavonult a kamerák elől, hamarosan azonban visszatér a képernyőre, mégpedig a Troll a konyhában című „kulináris krimiben”. 

„Évek óta nem szerepeltem semmilyen műsorban. Úgy éreztem, eleget bohóckodtam már a tévében, kicsit elegem is lett. Másrészt szinte minden nagyobb produkcióban megfordultam már. Először a Trollra is nemet mondtam, de aztán a készítők – akiknek nagy részét régről ismerem – meggyőztek. Az ígérték, szórakoztató lesz, és valóban az is volt. Utólag nagyon örülök, hogy elvállaltam” – nyilatkozta a Blikknek.

Az egykori kézilabdázó azt is elárulta, a gyerekei miatt csak olyan produkcióra mond igent, ami mellett bőven jut ideje rájuk is. „Már nem mindenáron akarok tévézni, és szerencsére nem is vagyok hozzá kötve, más területeken építem a karrieremet: viszem a divatmárkámat, végzem a marketingmunkáimat és lett egy civil állásom is egy cégnél. Bár sok mindennel foglalkozom, ezek tökéletesen beilleszthetők a családi életembe.”

 

Tápai Szabina

Fotó: press.tv2.hu

Hozzátette, természetesen a gyermekei számára a legfontosabbak, de vannak trükkjei arra, hogyan tud egy kis időt magára is szánni. „Ahhoz hogy boldogok legyenek a gyerekeim, boldog anyára van szükségük, én pedig igyekszem az lenni. Kéthetente elmegyek kozmetikushoz, ahol testileg és lelkileg is feltöltődöm, illetve a wellnesshoteleket is meglátogatjuk olykor a gyerekekkel, barátokkal” – tette hozzá. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top