nlc.hu
Sztárok

Schell Judit mélypontjáról vallott

Schell Judit: „Ültem a világ egyik legszebb helyén és közben arra gondoltam, hogy vége a világnak”

Hálás azért, hogy képes volt felállni.

Schell Judit 2021-ben költözött ki Spanyolországba, ám akkor még úgy volt, amint hazatér, visszamegy dolgozni a Thália Színházba. Ugyan tavaly hazaköltözött, de nem tartotta be korábbi ígéretét és felmondott a színházban. Helyette párkapcsolati coach lett és visszatért a képernyőre. 

Schell Judit

Schell Judit (Fotó: Birton Szabolcs)

Most elárulta, régóta érezte, nem a színház már az ő útja. 

„Annyi minden történt egy év alatt, hogy mire visszatértem, távol kerültem nemcsak a színházamtól, de magától a színháztól is. Attól, amiből eljöttem, és amibe visszatértem – mesélte a We Love Budapestnek, és kifejtette, az a fajta lelkesedés hiányzik neki, amit fiatalkorában érzett. – Azt már rég tapasztaltam intenzíven, hogy az kicsit megszűnt bennem. Keresem, hogy ezt hol tudom visszatölteni magamba. A mélyén már túl vagyok. Már jövök felfelé. A mélyben Spanyolországban voltam. Ültem a világ egyik legszebb helyén a tengerparton a napsütésben, a hálószobámból a végtelen vizet láttam, és közben arra gondoltam, hogy vége a világnak. De ezen már túl vagyok. Nagyon hálás vagyok, hogy addig ülhettem ott, amíg fel nem bírtam állni.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top