nlc.hu
Sztárok

Másodfokú ítélet L.L. Junior fia halálának ügyében

Megszületett a másodfokú ítélet L.L. Junior kisfia, Dávidka tragikus halálának ügyében

Az ügyészség szabadságvesztést kérvényezett a vádlottra.

L. L. Junior és Hopp Csilla 2019 augusztusában vesztették el közös gyermeküket, Dávidot, amikor az anya és gyermekei a barátaikkal voltak egy fesztiválon, a kisfiú pedig a piros jelzés ellenére átszaladt az úttesten. Sokáig úgy tűnt, Csillát az igazságszolgáltatás is felelősségre vonja, de később mégsem emeltek ellene vádat. Meglepő fordulatként ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az édesanya barátnője, P. Carmen mulasztott, ezért vele szemben vádat emelt.

L.L. Junior

L.L. Junior (Fotó: Instagram)

Szeptemberben a bíróság kimondta, P. Carmen nem bűnös az ellene felhozott vádakban, tehát felmentették. Az ügyész azonban fellebbezett, így az ügy másodfokon a mai napon folytatódott. 

A Blikk helyszíni tudósítása szerint az ügyész azt boncolgatta, Kármen helyesen fogta-e Dávidka kezét, akinél lehetett tudni, hogy hajlamos az úttestre kiszaladni. „Emberek vagyunk, tévedhetünk, de vannak olyan ügyek, amikhez nem objektív büntetőjogi felelősség társul, és ez gondatlanságból elkövetett bűncselekmény” – mondta az ügyésznő. 

Borbély Zoltán, a sértett, azaz az elhunyt Dávidka jogi képviselője azt mondta, pótmagánvádlóként, a gyermek nevében nem szeretné vádolni az édesanyát. Önmagában elég nagy büntetés neki a bekövetkezett tragédia. Borbély szerint P. Carmen esetében a gyermek kirohanása előre látható volt, hiszen egyszer már megtette, percekkel korábban. Indítványozta, hogy gondatlanságból elkövetett emberölésben mondják ki bűnösnek, ám a büntetés mértékére nem tett javaslatot.

P. Carmen nem jelent meg a bíróságon, ügyvédje viszont a helyszínen azt kérte, hagyják helyben az elsőfokú felmentő ítéletet. „Ha az édesanya nem érezte úgy, hogy bármit tennie kellett volna, akkor P. Carmennek miért kellett volna másként gondolkodnia? Hiszen ott volt mellette az édesanya is” – magyarázta az ügyvéd. 

A bíróság a tárgyalás végén ítéletet mondott: 

P. Carmen ellen gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében az elsőfokú ítéletet helybenhagyták, azaz felmentették a vádak alól. A bíró kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság példaértékűen, az emberi méltóságot tiszteletben tartva folytatta le az eljárást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top