nlc.hu
Sztárok
Szétköltözött Marics Peti és Tóth Andi

Válságban Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata, a ValMar énekese már el is költözött

A Sztárban Sztár műsorra is már hetek óta külön érkeznek.

A Blikk megtudta, mi az oka annak, hogy a Sztárban Sztár zsűritagjai hetek óta egyre hűvösebben viselkednek egymással. Kiderült, válságba került Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata, sőt a ValMar énekese már el is költözött abból a budai kertes házból, amit a műsor indulása előtt nem sokkal béreltek ki együtt.

Marics Peti és Tóth Andi,

A tönk szélére került Marics Peti és Tóth Andi kapcsolata – nlc-montázs, Fotók: Sajtószoba

A bulvárlap értesülései szerint a sztárpár tagjai között már hetek óta megromlott viszony egyik fő oka Tóth Andi féltékenysége, amely egyre feszültebbé tette Marics Petit. Egy ismerősük szerint az énekesnő nagyon ragaszkodó típus, az énekes viszont a szabadságából szeretne megtartani valamit a kapcsolaton belül is: „Ezt többször jelezte Andinak, de nem történt változás, és ebből elege lett”.

Immár harmadik hete külön érkeznek a Sztárban Sztár műsorra, sőt a színfalak mögött egymáshoz sem szólnak. A korábban a reklámszünetekben is tapasztalt apró érintések, egymásra pillantások az utóbbi két hétben teljesen elmaradtak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top