nlc.hu
Sztárok

Kulcsár Edina most tudja igazán megélni a várandósság örömeit

Kulcsár Edina változtatott az életfelfogásán: „Korábban nagyon sokat dolgoztam”

A kismamának új párja, G.w.M segített abban, hogy változtasson a gondolkodásán.

Kulcsár Edinának már csak egy kis ideje van hátra a kis Amara születéséig. Az édesanya a minap a Reggeliben adott interjút, ahová megérkezvén elmondta, hogy legalább 10 percbe telt, mire fel tudta venni a magassarkúját. Kulcsár szerint ezt a néhány „bosszantó” apróságot leszámítva most tudja igazán megélni a várandósság minden örömét.

„Korábban nagyon sokat dolgoztam, és leginkább akkor kezdtem rákapcsolni a munkára, amikor megtudtam, hogy baba lesz. Akkoriban még úgy gondolkoztam, hogy muszáj valami maradandót alkotnom, amivel a későbbiekben, amikor a gyerekek már nagyobbak nem kell úgy foglalkoznom. Annyira hajtottam magam, és annyira sokat mentem, hogy ezek a nyugodt időszakok teljesen kimaradtak. Most ezen is változtattam” – mondta a kismama a műsorban, majd hozzátette, Amarát már nagyon várják, de nem ő lesz az egyetlen, akivel bővül a család: a kislány mellé egy kölyökkutya is érkezik. Azt is megosztotta az interjúban, hogy nagyon hálás a férjének, aki mindenben támogatja.

Kulcsár Edina

Kulcsár Edina és párja, Varga Márk Fotó: Birton Szabolcs

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top