nlc.hu
Sztárok

Gáspár Győző és Kelemen Anna egy oviba jártak

Hal a tortán: Gáspár Győző bevallotta, hogy bevitte Kelemen Annát a málnásba

Az eset hallatán sokan zavarba jöttek.

A Hal a tortán mai epizódjában Gáspár Virág látja vendégül Kökény Attilát, Szabó András Csutit, Szorcsik Vikit és Kelemen Annát. Az előzetesből kiderül, hogy Virág édesapja, Gáspár Győző is részt vesz a fogadáson, méghozzá elegáns öltözetben kínálja a vendégeket italokkal, majd egyből kellemetlen helyzetbe hozza a lányát. 

Gáspár Győző

Gáspár Győző (Hal a tortán)

Kelemen Anna ugyanis nem itta meg a koktélt, mire a showman felcsattant, hogy ő nem így ismeri a lányt, majd felidézte a közös múltjukat. 

„Mi úgy voltunk, hogy egy oviba jártunk, csak az volt a gond, hogy mindketten bepisiltünk és külön raktak. Minket elválasztottak egymástól” – magyarázta Győző, mire a modell kijavította, nem is egy évfolyamban voltak. Azért a házigazda viccesen megjegyezte, voltak ők együtt a málnásban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top