nlc.hu
Sztárok
Miranda Kerr portré

Gyönyörű, sikeres, okos, mégsem lehet őt utálni 40 éves lett Miranda Kerr

Miranda Kerrnek minden összejött az életben 40 éves korára, ezért bőven lehetne utálni, de a modellből lett üzletasszony annyira jó fej és emberi, hogy mégsem tudjuk.

Soha nem vettem komolyan a modellkedést

 – mesélte egy 2016-ban adott interjújában Miranda Kerr, amit elég nehéz elhinni annak fényében, hogy tizenhárom éves kora óta a szakmában van és negyvenévesen (azaz „kiöregedve”, hozzáteszem, szeretnék én ennyi idősen így kinézni), három gyerek anyukájaként még mindig az egyik legjobban csengő névnek számít a kifutók világában. Bár azóta már üzletasszonyként is megvetette a lábát a világban, elsősorban korábbi munkái miatt ismerik, hiszen mégiscsak az elmúlt két évtized egyik legmeghatározóbb modelljéről van szó. 

Tinimagazintól a Balenciaga kifutójáig 

A kamaszlány 1997-ben az ausztrál Dolly tinimagazin hasábjain tűnt fel először, miután megnyert egy általuk indított modellversenyt, azonban a helyi médiának nem tetszett, hogy ennyire fiatal gyerek kerül az iparágba, képeit látva – amelyeken egyébként teljesen felöltözve fotózták – sokan pedofíliát emlegettek. Később azonban megvédte a magazint, mondván, hogy tiniknek és nem kanos férfiaknak szól, így tehát elhallgattatta a kétkedő hangokat. 

Miranda Kerr a Dolly Magazin címlapján

Miranda Kerr a Dolly Magazin címlapján

Ausztrália után Japánt is meghódította, innen pedig a sárgaköves út egészen New Yorkig vezette, ahol a Next Managementhez szerződött le. 2004-ben már a kifutókat ostromolta, csúcsmárkák akartak vele dolgozni, többek között megfordult Nicola Finnetti, Betsey Jones vagy Roberto Cavalli kampányaiban is, kislányos bájának köszönhetően pedig a női magazinok is felfedezték maguknak, az Elle Girl, a Vogue és a Harpers’s Bazaar is foglalkoztatta. 2006-ra a Maybelline reklámarca lett, ahonnan egy karnyújtás hiányzott már csak ahhoz, hogy 2007-ben a Victoria’s Secret felajánlja neki az egyik angyalszárnyát. 

10 év kőkemény munkájával – és itt megint megkérdőjeleznénk, hogy mennyire nem vette komolyan a szakmát -, 2008-ra a Forbes a 10. helyre sorolta a világ legjobban kereső modelljeinek listáján, ami még több kaput nyitott meg Kerr előtt.  

Ő lett a Clinique Happy névre keresztelt parfümjének nagykövete, feltűnt a 2010-es Pirelli naptárban, de karrierjének egyértelmű katalizátora a Balenciaga kifutója volt, ez volt az, ami a krémek krémje közé emelte. 

Miranda Kerr

Miranda Kerr a Balenciaga 2010-es őszi kollekciójának bemutatóján (Fotó: Giovanni Giannoni/WWD/Penske Media via Getty Images)

A B-oldal 

Miranda édesanyja mindössze 17 éves volt, amikor a lány született (és 15, amikor Miranda bátyja), így nyilvánvalóan instabil gyerekkorából hozta azt az attitűdöt, hogy mindig több lábon kell állni. 2009-ben elindította karrierje B-oldalát is, és létrehozta a saját organikus bőrápoló márkáját, a KORA Organicset is, aminek nemcsak CEO-ja, hanem arca is lett. Emellett pedig könyvírásba fogott, a Treasure Yourselfet kifejezetten önbizalomhiányos, önértékeléssel küzdő tiniknek szánta, Kerr ugyanis, mielőtt végleg maga mögött hagyta az iskolát a modellkedésért, táplálkozás- és egészségpszichológiát tanult az egyetemen. 

Időközben a saját nevével fémjelzett márkát is felfuttatta, a Universal otthonszépítő vállalkozás segítségével a saját weboldalán olyan luxusbútorokat, illetve lakáskiegészítőket lehet megvásárolni, amik szépek, de nyilvánvalóan nem az átlagember pénztárcájának készültek. Ellenben jól jövedelmeznek a sztárnak, aki mindezzel olyan anyagi biztonságot teremtett meg magának, ami mellett már a modellkedésre sem szorulna rá.

Miranda Kerr: Treasure Yourself

Miranda Kerr: Treasure Yourself 

Ausztrál szappanopera 

Nehogy azt higgye bárki, hogy Mirandának az élet mindent tálcán kínált! Alig 17 éves volt, amikor első barátját, Christopher Middlebrookot elveszítette egy szerencsétlen autóbalesetben, a tragédia pedig annyira megrázta, hogy akkor kezdett el komolyabban foglalkozni a divatvilággal, ugyanis nem tudott megmaradni abban a városban, ahol minden a fiúra emlékeztette. 

Első komolyabb – értsd, a sztárvilágban annak számító – kapcsolata 2003-ra datálható, ekkor jött össze Adrian Camilleri pénzügyi brókerrel. Csupán néhány hónapot jártak együtt, de ez pont elég volt ahhoz, hogy a férfi anyagilag megkárosítsa őt, rengeteg rossz befektetésbe vitt bele a modellt, illetve nem csak őt. Az Ausztrál Értékpapír- és Befektetési Bizottság ötrendbeli csalásban találta bűnösnek 2003 februárja és 2004 februárja között a férfit, így börtönbe zárták. 

Miranda Kerr és Orlando Bloom

Miranda Kerr és Orlando Bloom Marrakeshben, 2009-ben (Fotó: Profimedia)

Még mielőtt Orlando Bloom a képbe került volna, Jay Lyonnal alkotott egy párt, négy évig voltak együtt, 2007-es szakításuk állítólag azért volt szükségszerű, mert a kapcsolatuk megromlott, amikor a színészként dolgozó srác elkezdett befutni. Bloom esetében azonban ettől nem kellett tartania, a színész megismerkedésük idején már bőven túl volt két ikonikus szerepén – Legolasra és Will Turnerre gondolunk – úgyhogy hamar egymásra hangolódtak, 2010 júniusában bejelentették az eljegyzésüket, egy hónapra rá pedig összeházasodtak és a rákövetkező év januárjában közös kisfiuk is megszületett. Bár a kapcsolatuk válással végződött, ők az élő példa rá, hogy lehet ezt szépen is csinálni. 

Nem volt sem sárdobálás, sem üzengetés a közösségi médiában, kisfiuk érdekében barátságban váltak szét és azóta is közösen nevelik Flynnt.

Sőt, Miranda Katy Perryvel – Bloom jegyesével – is jóban van, néhány napja egymást karolva jelentek meg a vörös szőnyegen, és az énekesnő így áradozott róla: 

Néhányan talán nem értik, miért mutatom be Mirandát. Ez nem illik bele a volt feleségek és új feleségek elavult narratívájába. És igen, a média szívesen látna minket iszapbirkózni, köztük Evan is (Miranda jelenlegi férje – a szerk.), de azért vagyunk itt, hogy a szeretet vezessen bennünket, mert Miranda maga a szeretet.  

Katy Perry és Miranda Kerr

Katy Perry és Miranda Kerr a G’Day USA Arts Gálán (Fotó: Profimedia)

Ezek után merje bárki elvitatni tőle a világ legjófejebb exének járó koronát!

Na de kanyarodjunk vissza még Evan Spiegelre, a Snapchat társalapítójával 2015-ben kezdtek randizni, egy évvel később már jegyben jártak – a rossz nyelvek szerint azért volt sietős a dolog, mert Spiegel cölibátust fogadott a házasságig. Akárhogy is történt, a találgatások annyira lefoglalták a rajongókat, hogy azt már senki nem tette szóvá, hogy egyébként Miranda javára nyolc év korkülönbség írható, pedig Hollywood nagyon szeret az ilyenen csámcsogni. Kapcsolatukból két gyerek született, és abból ítélve, hogy képtelenek levenni egymásról a kezüket, valószínűleg náluk nem ütött be a kritikus hetedik év. 

Miranda Kerr a karrierje kezdetén
Megnézem
Összes kép (4)

Újra összeáll a banda?

A napokban a Victoria’s Secret megszellőztette, hogy négy év után ismét színpadra állítják a divatshow-t, aminek legalább akkora az ellentábora, mint a rajongói száma, arról azonban nem esett szó, hogy vajon régi arcok is felbukkannak-e a kifutón. Nem mintha Miranda rászorulna, ha bárki felcsapja az Instáját, látható, hogy még mindig versenyeznek érte a magazinok, és ideje nagy részét az tölti, hogy a saját kozmetikumait emelje újabb szintre. 

via 1, 2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top