Mint a Borsnak elmondta, boldogan énekelné a pápa előtt az Ave Mariát. Hozzátette, hogy evangélikus vallású, az édesanyja az evangélikus püspök mellett szolgált, ő pedig kislányként a Bécsi kapu téri templom kórusában énekelt.
„Hiszek Istenben, gyakran imádkozom. Minden este lefekvéskor elmondok egy imát a szeretteimért, akik már nem lehetnek velem. De az élőkért, a saját egészségemért is. A fellépéseim előtt is rendszeresen imádkozom, a hangomért, hiszen mindig élőben énekelek, és fontos, hogy mi történik a színpadon” – avatta be a lap újságíróját, akinek azt is elmondta, hogy mindig is szeretett magán keresztet viselni, sőt az otthonában is vannak nagyobb keresztek.
Fotó: Fotocentral.hu