

A TV2 a napokban bejelentette, hogy több új műsorral is jelentkezik 2023-ban, a formátumok között pedig a Tyra Banks nevével fémjelzett Topmodell leszek! is szerepel. Bár Palvin Barbara és Axente Vanessa neve is felbukkant már a lehetséges magyar műsorvezetők között, egyelőre csak annyit tudni, hogy a modellszakma és a divatvilág neves képviselői keresik majd a győztest.
Bár valamiért újként kezeljük a műsort, az Egyesült Államokban 24 évadot megélt reality a magyar nézőknek sem ismeretlen. Nemcsak arra gondolunk, hogy az amerikai műsort a Viasat3 hosszú éveken át szinkronosan vetítette, de arra is, hogy 2006-ban Topmodell címmel egy itthoni évadot is útjára indított.
Ebben tűnt fel Iszak Eszter, de végül Nagy Réka került ki a megmérettetésből győztesen, ugyanakkor a show-t leginkább az azt övező botrány tette emlékezetessé, mert a házigazdát, Vámosi Vikit az utolsó adásban Epres Pannira cserélték, a modellnek és a produkciónak ugyanis nem sikerült megegyeznie. Nem ők azonban az egyetlenek, akik ismerősök lehetnek. A zsűriben Kajdi Csaba és Herczeg Zoltán is feltűnt, galériánkban megnézheted, hogyan festettek akkoriban.




