nlc.hu
Sztárok

Vitray Tamás szerint senki nem tudott jobban kvízműsort vezetni

Vitray Tamás Vágó Istvánról: „Volt benne egy magától értetődő humánum és derű”

A tévés legenda szerint senki sem tudott jobban kvízműsort vezetni Vágó Istvánnál.

Ahogy korábban megírtuk, néhány nappal ezelőtt elhunyt a legendás kvízmester, Vágó István. Halálával kapcsolatban temérdek tévés szakember és híresség megszólalt már, most egykori mestere, Vitray Tamás tette ugyanezt. 

Vitray Tamás

Vitray Tamás Fotó: Korponai Tamás

„Ha úgy tetszik, én csaltam át a televízióhoz. Egy nagyon jó pályán lévő ember volt, aki utazott a világban, ami akkor nagy szó volt. Szívesen jött végül is, csak kellett egy erősebb hang, amely még rábeszélje. Így Vágó mérnök megszűnt, és lett Vágó, a kvízmester” – nyilatkozott Vitray Tamás a Heti Naplóban. Hozzáfűzte azt is, mi lehetett Vágó sikerének titka:

„Volt benne egy magától értetődő humánum és derű. Hamar megérezte, hogy egy ilyen játékban azért ő nem vizsgáztat, hanem a másik, a vállalkozó, az izguló civil oldalán áll” – véleményezte egykori kollégáját. Vágó István a Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedőben tűnt fel, ahol Vitray Tamás a döntő után felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését 1976-ban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top