nlc.hu
Sztárok

20 éves fotó Rubint Rékáról és Schobert Norbiról

Így szerette egymást 20 évvel ezelőtt Rubint Réka és Schobert Norbi

A sztárpár több mint 20 éve talált egymásra, és a közöttük lévő kapocs azóta is elszakíthatatlan.

Schobert Norbi és Rubint Réka 2002-ben házasodtak össze, a fitneszkirálynő korábbi nyilatkozatai alapján szerelem volt első látásra, bár – ahogyan azt legutóbb elárulta – nem hitte, hogy Norbi hosszú távra tervez vele, félt, hogy Norbi csak egy újabb skalpként tekint rá. Szerencsére nem lett igaza, nemcsak, hogy azóta is együtt vannak, de azóta is legfőbb támaszai egymásnak, és húszéves évfordulójuk alkalmából nemrég harmadjára is megújították az esküvői fogadalmukat. 

De ugorjunk vissza az időben picit, mert olyan kép került elő a sztárpárról, ahol szerelmesen ölelik egymást. Norbiékat egy hotelban fotózták, egy sajtóeseményen vettek részt, ahol Cindy Crawford a saját parfümjét reklámozta. Bár már a mézesheteik után voltak, úgy bújtak egymáshoz, hogy egyértelműen látszik, fülig szerelmesek voltak egymásba, és láthatóan Réka már várandós volt első gyerekükkel, Larával.  

Schobert Norbi és Rubint Réka

Fotó: Máté Tamás

Réka és Norbi egyébként elképesztően fiatalok voltak ezen a fotón, ebből adódóan teljesen másképp néztek ki, mint manapság. A fitneszlady sötét, rövid frizurával hódított akkoriban, Norbi pedig körszakállat növesztett, ami egészen más karaktert adott az arcának. 

Nem titkolják, hogy előfordultak hullámvölgyek a kapcsolatukban, de az egymást iránti érzéseik semmit nem változtak, ez abból is látszik, ahogyan egymásról írnak a közösségi médiában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top