Ahogy korábban megírtuk, Kozso és Ágica mindenki előtt jelentette be a meglepő hírt, miszerint feladják a Párharc versenyét. Az énekes most az Instagram-oldalán megosztott közleményében részletesen elmondta, miért jutottak erre a döntésre.
„Nem DR BRS-ék kérésére szavaztunk Krisztiánékra, hanem azért, mert úgy gondoltuk, hogy ha erőnléti feladat lesz, akkor a fiatalok maradhatnak, ha pedig párkapcsolati összecsapás, akkor Adriék jobban ismerhetik egymást, és azért nyerhetnek. Nem feladni mentünk, hanem átadtuk a helyünk! Azért indultunk, mert kaptunk egy lehetőséget, és éltünk vele, hogy kipróbáljuk magunkat. »Nyerni« mindenkinek mást jelent. Döntőig meneteltünk második nap. Összesítettben harmadik helyen álltunk. Megkaptuk, amiért odamentünk, tudtuk, hogy ‘a csúcson kell abbahagyni’. A villán kívüli rengeteg elfoglaltságot, fellépést, egyetemet, felkészülést egy külföldi versenyre – sajnos nem tudtuk tovább kizárni az életünkből, és ez is szerepet játszott döntésünkben. Kapcsolatunkat ez a tapasztalat csak még jobban megerősítette, ha lehet ennél erősebb, és egy életre szóló élményt kaptunk!” – írta többek között az Ágicával közös közleményében Kozso, aki korábban arról is beszélt, hogy gyerekeket szeretne a kedvesétől.