nlc.hu
Sztárok

Gelencsér Timi saját autója

Gelencsér Timi csak felnőttként engedhette meg a saját autót

A szépségkirálynő mindig tudatos a volánnál.

A modell Ördög Nóra, Iszak Eszter és Molnár Nini társaságában próbálhatta ki Balatonfőkajár legújabb látványosságát, a Balaton Park Circuit pályáját. A megnyitón Gelencsér Timi az nlc-nek elmondta, milyen sofőrnek tartja magát.

Gelencsér Timi

Gelencsér Timi (Fotó: Redlemon)

„Imádok vezetni. 17 évesen letettem a jogsit, majd szerettem volna autót is, de ezt anyagilag nem tehettük meg. Felnőttként teljesült az álom, amikor egy szépségversenyen nyertem egy autót! Édesanyám egyébként autó ügyességi versenyekre járt fiatal korában, szerintem tőle örököltem a vezetés, illetve az autók iránti szeretetemet. Sokat is vezetek, húszezer kilométert elmegyek egy évben. Külföldre viszont inkább maradok a repülőnél, oda nem mennék autóval. Felelősségteljes sofőr vagyok, ha utasokat is viszek, még körültekintőbben vezetek. A kormányt azonban nem szeretem átadni senkinek, ahogy az életeben sem” – mesélte Timi, aki vezetés közben arra is figyel, hogy csak akkor nyúljon a telefonjáért, ha nagyon muszáj.

„Ha posztolok az autóból, akkor sem menet közben, mert tényleg pillanatokon múlik egy baleset. Mi van akkor, ha egy embert ütsz el, mert figyelmetlen vagy? Nem szabad ezzel játszani. Ha vezetsz, akkor csak arra kell koncentrálni. Ha fontos hívásom van, inkább kihangosítón beszélek, vagy félreállok” – tette hozzá Gelencsér Timi, aki nemrég az Instagram-oldalán arról is beszámolt, hogy áll most a rágalmazási pere

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top