nlc.hu
Sztárok

Galambos Lajos ügyvédje mesélt a rács mögötti életről

„Egyedül kell kiharcolnia a helyét a börtönhierarchiában” – Galambos Lajos ügyvédje mesélt a rács mögötti életről

Szerinte a zenész hamar feltálálja magát a börtönben.

Galambos Lajos ügyvédje, dr. Csontos Zsolt a Star magazinnak nyilatkozott arról, hogyan telnek a zenész napjai a baracskai börtönben. Mint elmondta, hajnali fél ötkor van ébresztő, este nyolckor pedig takarodó, bizonyos keretek között neki is van lehetősége kimenni az udvarra, a börtön kisboltjában viszont havonta mindössze kétszer vásárolhat magának, a bv-számlájára feltöltött pénzt költheti el, dolgozni pedig egészségi állapota miatt egyelőre nem tud.

Galambos Lajos ügyvédje azt is megosztottam hogy a zenész hetente ötven percet telefonálhat, ami nem tűnik soknak, de levélben is tarthatja a kapcsolatot a szeretteivel.  „A telefonbeszélgetéseit és a leveleit is ellenőrizhetik, ez ellen semmit sem tehetünk, minden bebörtönzött esetében ugyanígy járnak el. 
Természetesen csak azokkal léphet kapcsolatba, akiket előzetesen megjelölt kapcsolattartókként. Ha ezt ő, vagy bárki más megpróbálná kijátszani, annak komoly következményei lehetnek” – tette hozzá. 

Galambos Lajos

Fotó: TV2 / press.tv2.hu

Megosztotta azt is, hogy a börtön dolgozói ugyanúgy bánnak a zenésszel, mint bárki mással, és eddig kizárólag pozitív tapasztalatai voltak, és szerinte Galambos Lajos hamar feltalálja magát a büntetés-végrehajtási intézetben.

„A börtönélet a megszokottól nagyban eltérő, teljesen más világ. Lajcsinak egyedül kell megtalálnia, kiharcolnia a helyét a börtönhierarchiában.  Alkalmazkodnia kell minden helyzethez, de köztudottan intelligens emberről beszélünk, aki kiválóan kommunikál, így biztos vagyok abban, hogy képes idomulni, és mindenkivel megtalálja a közös hangot a közeljövőben.”

(via BorsOnline)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top