nlc.hu
Sztárok
Poór Péter ennyi nyugdíjat kap

Poór Péter olyan kevés nyugdíjat kap, hogy a számláit sem tudja befizetni belőle

A Máté Péter-díjas énekes, színész ha nem járna fellépni, nehezen élne meg.

Poór Péter 78 éves kora ellenére rengeteg koncertet ad. Mint mondja, ha úgy döntene, már nem szeretne dolgozni, nagy bajban lenne. Az énekes korábban a háza eladását is fontolgatta. 

„Kevesen hiszik el, de többet dolgozom, mint fiatal koromban. Tanítok, rendszeresen koncertezem és folyamatosan tele vagyok új tervekkel. Hála istennek, bírom a pörgést, és örülök neki, hogy van munka, mert anyagilag is megviselt, amikor a járvány miatt nem tudtam fellépésekre járni. Sok más előadóhoz hasonlóan, nevetségesen alacsony a nyugdíjam. Konkrét összeget nem szeretnék mondani, de az én esetemben ez alig haladja meg a százezer forintot. Ebből a csekély bevételből a számláimat sem tudom kifizetni. Persze, próbálok derűlátó maradni, és bízom benne, hogy ez még változhat, mert nem érzem méltányosnak a jelenlegi helyzetet” – magyarázta a Blikknek az előadó, aki azt is meg tudta mondani, honnan indultak a problémák.

Poór Péter

Poór Péter (Fotó: Olajos Piroska)

„Hivatalosan ezt nem tudom bebizonyítani, de a szocializmus alatt rendesen fizettem a nyugdíjjárulékokat és az egyéb adókat, ám az Országos Rendező Iroda és a külföldi fellépéseket szervező cég ezeket a pénzeket eltette, és nem jelentették be, hogy munkaviszonyom van. Tehát úgy néz ki, mintha évekig nem dolgoztam volna, és ez a nyugdíjamon is meglátszik.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top