nlc.hu
Sztárok
Korda György és Balázs Klári búcsút intett szeretett hoteljüknek

Korda György és Balázs Klári társasházba költözött: „Csendes emberek vagyunk, nem sok vizet zavarunk”

A házaspár búcsút intett szeretett hoteljüknek, hogy ezzel is spóroljanak.

Bár Korda György és Balázs Klári már hónapokkal ezelőtt beköltözött a 150 négyzetméteres új lakásba, azóta sem került minden a végleges helyére. Három évtizeden át éltek és alkottak a híres Korda-villában, ahonnan anyagi okokból is távozniuk kellett: a ház rezsiszámlája az egekbe szökött, emellett mindent a házaspár csinált. Több bútort, kanapékat, szekrényeket, szőnyegeket és függönyöket elajándékoztak a II. kerületnek, a kisebb lakást pedig azóta komfortossá tették.

Balázs Klári és Korda György

Balázs Klári és Korda György (Fotó: Schumy Csaba)

„Úgy gondolom, hogy nem lesz probléma, hiszen Gyurikámmal mi nagyon csendes emberek vagyunk, nem sok vizet zavarunk. A ház életében szeretnénk aktívan részt venni, ha például a lakásunkkal összefüggésben kisebb javítási munkák keletkeznek, azt megcsináltatjuk, odafigyelünk egymásra” – mondta a Bors megkeresésére Balázs Klári, majd így folytatta.

„Gyurikám még egy kicsit szomorkodik néha, hiányzik neki a villa, mégiscsak 30 évet éltünk ott. De tudom, hogy meg fogja szokni ezt a gyönyörű lakást is, hiszen kényelmesen vagyunk itt. Gyuri egyébként mindennap ül a szobabiciklijén, és bámulja a csodálatos kilátást. Ilyenkor látom rajta, hogy boldog, egyszóval jó helyünk lesz nekünk itt.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top