nlc.hu
Sztárok

Nyári Darinka és férje házassági évfordulót ünnepel

Nyári Darinka lefogyott, ennek örömére szexi szettet húzott

Extrém, fekete szaténszettben kapták lencsevégre.

Dögös fotókkal lepte meg a férjét házassági évfordulójuk alkalmával Nyári Darinka. A színésznő nemrég 10 kilótól szabadult meg, azóta sokkal merészebb az öltözködésben is. 

„Ernő azt mondta, hogy ezt a szettet otthon is el tudná képzelni rajtam, hogy ebből mi valósul meg, az legyen a mi titkunk. Az azonban biztos, hogy mióta rátaláltam egy súlycsökkentő innovátorra és lementek rólam a kilók, odafigyelek arra, hogy otthon is olyan ruha legyen rajtam, amiben látszik az alakom, hogy jól érezzem magam a bőrömben, ő meg lássa, hogy »ez az én feleségem«” – mesélte Darinka, akinek sok sikertelen fogyókúra után ez az első, ami változást hozott az életében, és az eredményhez önsanyargatásra sem volt szüksége.

„Igazából egy gyógynövénykúra segített abban, hogy ne adjam fel, és az első stresszes pillanatban nem nyúltam az ételhez. Jó kis anyagokból áll, ilyen például a banaba fa levele, amely a Fülöp-szigeteken terem, a helyi gyógyítók is fontos hatóanyagnak tartják, azt mondják, hogy a hatására a zsírok fele képes csak hasznosulni, a többi pedig kiürül. Vagy az indiai csalán, amit én csak soványság faktornak hívok, ez az anyagcsere felturbózásáért és a vérzsírszint csökkenéséért felelős. Amikor elkezdtem az egészet, nem tudtam, hogy mi lesz a cél, csak azt éreztem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Nem tudtam mikor lesz az, hogy úgy látom, végre helyére került minden. Most nagyon jól érzem magam a bőrömben. Ez a ruha ugyan extrém, de a hétköznapokra is van rengeteg olyan szettem, amik ott álltak a szekrényben érintetlenül évek óta. Egészen mostanáig. Imádom, hogy már más méretért nyúlhatok az üzletekben. Most az a cél, hogy akár egy bikiniben is érezzem, hogy nő vagyok, ne takargassam a hasamat, fenekemet, hogy akár egy fürdőruhában is meg merjem mutatni magam” – árulta el a Jóban Rosszban és az Ázsia expressz sztárja. 

Nyári Darinka

Nyári Darinka (Fotó: Trenka Attila)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top