nlc.hu
Sztárok
Gaál Noémi visszatérése a képernyőre

Gaál Noémi visszatér a képernyőre néhány műsorban

Több mint három hónapja elköszönt a nézőktől az időjós, mert testileg és lelkileg kimerült. Most elárulta, hogy újra láthatjuk majd a képernyőn.

Gaál Noémi évekkel ezelőtt igazolt az ATV-hez, ám idén februárban távozott a csatornától. Az 52 éves időjós jó viszonyban vált el az ATV-től, távozását akkor így indokolta: „nagyon nehéz időszak áll mögöttem, édesapám betegsége, majd elvesztése és az évek óta elmaradt pihenések miatt elfáradtam”. Azóta eltelt három hónap, Gaál Noémi pedig a Blikknek mesélt a mindennapjairól. 

„Remekül érzem magam, lekerült rólam a stressz egy része és az a felfokozott készenléti állapot, amivel a mindennapi tévézés is együtt járt. Ugyanakkor be kell ismernem, hiányzik is, harminc évet azért nem lehet csak úgy kitörölni, nem múlik el nyom nélkül.” 

Gaál Noémi

Gaál Noémi (Fotó: Sajtószoba)

Az utóbbi időben bepótolta a korábbi lemaradásait, több ideje jut a sportra, mellette pedig a vállalkozásai körüli teendőket végzi, és beáll a pult mögé is a boltjában. A sok feladat ellenére a nyárra már vett néhány fesztivál- és koncertjegyet, ahová a párjával szeretne elmenni.

És hogy mi lesz a tévézéssel? „Nos, ha állandóra nem is térek vissza, azt elmondhatom, hogy viszontlátható leszek majd néhány műsorban, amelyek a forgatása hamarosan elkezdődik” – árulta el Gaál Noémi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top