nlc.hu
Sztárok

Gálvölgyi János visszatért a színpadra

Gálvölgyi János visszatért a színpadra: percekre megszakadt az előadás a vastaps és ujjongás miatt

Alig több mint egy hónapja került kórházba a színművész, de péntek este újra színpadra állt a Pintér Béla és Társulata tagjaként.

Egy ország aggódott Gálvölgyi Jánosért, miután a színész május 10-én tüdő-és szívelégtelenség miatt került intenzív osztályra. Mint arról beszámoltunk, a mentő több mint 40 perc után sem indult el érte, ezért a lányai vitték kórházba.

A 75 éves művész azóta otthonában gyógyul, sőt már annyival jobban van, hogy péntek este visszatért a színpadra: a Pintér Béla és Társulata tagjaként, a Marshal Fifty-six című előadásban lehetett találkozni vele.

A Blikk azt írja, az arcán látni lehetett a közelmúltbeli megpróbáltatások nyomait, de már a jól megszokott Gálvölgyi János lépett színpadra.

Amikor megjelent, vastaps és ujjongás fogadta, amely percekre megszakította az előadást. A közönség egy emberként ünnepelte a színészt

– írja a lap, a megható pillanatok során viszont a művész remekül leplezte az érzéseit.

Gálvölgyi János a Marshal Fifty-six egyik korábbi előadásában

Gálvölgyi János a Marshal Fifty-six egyik korábbi előadásában (Fotó: Pintér Béla és Társulata)

Nem ez Gálvölgyi János egyetlen fellépése a napokban: a Pintér Béla és Társulata korábbi tájékoztatása szerint a színészt a június 17-i és 28-i Marshal Fifty-Sixben, illetve a június 19-i és 20-i Kaisers TV, Ungarnban is lehet látni majd a Marsall illetve Rohácsi úr szerepében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top