
1995-ben kezdték vetíteni a JAG – Becsületbeli ügyek című sorozatot, ami hamar a közönség kedvencévé nőtte ki magát. Nem pusztán azért, mert a katonai ügyészség esetei végre valami újat mutattak a televíziózásban (persze ez is fontos volt), hanem azért is, mert a főszereplő David James Elliott sok hölgyrajongó szívét megdobogtatta. A színész jóvágásúan, cinkos mosollyal vitte sikerre ifjabb Harmon Rabb figuráját, és külön öröm volt nézni, hogy bár vitathatatlan vonzódás volt közte és Sarah MacKenzie között – akit Catherine Bell alakított –, mégis elsősorban az ügyekre fókuszált a széria. Hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy a tizedik évad utolsó részében volt csak arra utalás, hogy ők egy pár lettek.
A színész karrierjében egyértelműen a sorozat volt a csúcs, bár azóta is rendszeresen forgat. Sőt, 2019-ben néhány rész erejéig újra Harm bőrébe bújt az NCIS: Los Angeles kedvéért, a nosztalgiafanok nagy örömére. Elliott nem egy botrányhős, gyakorlatilag amikor épp nem forgat, a családjával tölti az idejét, vagy edz, aminek köszönhetően 62 évesen is bomba formában van! Ha nekünk nem hiszel, nézd meg a saját szemeddel!



