Mint arról korábban beszámoltunk, életveszélyes koponyasérülést szenvedett Polgár Árpád február végén az amerikai otthonukban. Hetekig az intenzív osztályon ápolták az üzletembert, mert koponyaűri vérömlenye volt. A Blikk megtudta, Polgár Árpád a baleset óta még nem épült fel teljesen, a felesége nyilatkozott arról, hogy mi a probléma.
A műkereskedő az agysérülés nyomán elvesztette az íz- és szagérzékelését, ám egyelőre nem tudni, hogy végleges-e ez az állapot. „Az orvos azt mondta, vagy visszajön Árpi íz- és szagérzékelése, vagy nem. Egyelőre semmit nem érez. (…) Várnunk kell, majd az idő eldönti, mi lesz” – mondta el a bulvárlapnak Polgár Tünde.
Az üzletember még áprilisban arról beszélt, hogy gyakorlatilag újraszületett, a halál torkából tért vissza: „Tulajdonképpen ezt a február 26-át az én második születésnapomnak fogjuk kinevezni, hiszen most születtem másodszor igazán, hogyha tényleg komolyan vesszük az orvosok véleményét erről a betegségről”. Az emberek 40 százaléka ugyanis nem él túl egy ilyen balesetet.