Antal Timi interjú

Hogyan érintett, hogy betöltötted a harmincat?

Az ember azt gondolná, hogy az ilyen mérföldkövek sokkal mélyebben érintik, de őszinte leszek, engem ez most – az egyre gyarapodó anyai feladataim mellett – kissé elkerült. A várandóság, és a nagylányom nevelése nagyban lekötötte a figyelmemet az utóbbi időszakban. Természetesen megünnepeltük, és büszkén vállalom a koromat, azt pedig még inkább, hogy 30 évesen két gyermek édesanyja lehetek. Ezt szívesen hangoztatom bárhol, bármikor.

Fotó: OMF Photography

2012-ben ismerhetett meg az ország, méghozzá egy tehetségkutatóban. Miben változtál azóta?

A 2012-es év nagy mérföldkő volt az életemben. Az X-Faktorban elért eredményem nélkül bizonyára másképp alakult volna a zenei karrierem, hiszen a műsor által lettem ismert előadó. Akkoriban – 19 éves koromban – néha meggondolatlan, sokszor hirtelen haragú, olykor túl őszinte kislány voltam. Azt gondolom, mára jóval érettebb, bölcsebb, tudatosabb, felelősségteljesebb, és összességében felnőtt, érett nő lettem. Az esetleges korábbi hibáimból, rossz döntésekből próbálom levonni a tanulságot, és ezeket ma már ügyesebben csinálni, értem ezt legfőképpen a szakmai tevékenységemre, de persze a magánéletemre is.

Az Instagram-oldaladon feltűnt a népi kultúra, illetve a népzene iránti szereteted. Miért kedveled ezt a stílust?

Az életem része, tulajdonképpen születésem óta. Mérhetetlenül büszke vagyok a népzenei és néptánc kultúránkra, pótolhatatlan és szerves részem, amely a lelkem egy jelentős darabját alkotja. Az erdélyi, kalotaszegi népzene mindig emlékeztetni fog a gyökereimre, a származásomra, a hovatartozásomra, és arra is, hogy honnan indultam és hová tartok. Azok az értékek, amelyeket ettől a világtól kaptam, maximálisan hozzáadnak az életemhez, alig várom, hogy a gyermekeimnek is átadhassam ezt a kincset. Erdélyi magyarként különösen büszke vagyok a hagyományainkra, fontosnak tartom, hogy ápoljuk és megéljük azt. Hosszú éveken át néptáncoltam, az egész fiatalságomat meghatározta, a legszebb ifjúkori élményeim fűződnek a néptánc táborokhoz. Azóta is, ha meghallom a kalotaszegi népzenét, úgy érzem felpezsdül a vérem, és persze azonnal táncolni tudnék. (nevet)

Fotó: Instagram

Egy évekkel ezelőtti Facebook-bejegyzésedben ezt írtad: „A 2016-os év számomra a változásról és a háláról szólt.” Mi volt a változás, és kiknek szólt leginkább a hála?

Egyrészt a magánéletem fordult jó irányba, ugyanis ebben az évben ismertem meg szintén zenész férjemet, gyermekeim apját, Demko Gergőt (2017-ben össze is házasodtak – szerk.) Általa érkezett meg az életembe a legnagyobb szerelem, amely alapokra ma is építkezünk. Szintén ebben az évben kezdtük el építeni közös zenei karrierünket. 

Kifejezetten nagyon élvezem, amikor a zenésztársainkkal együtt pezsgünk a színpadon, hatalmas élmény és hiszem, ha mi érezzük ezt az energiát, akkor a közönségünk is. Fontosnak tartom, hogy ha már ebben a szakmában tevékenykedem, akkor azt tegyem minőségi formában, a tőlem telhető maximális profizmussal. Hálás vagyok a zenésztársaimnak és a férjemnek a közös zenei élményekért. Egyébként a szakmai ismereteim fejlesztését is fontosnak tartottam, ezért ekkor tettem sikeres szakmai vizsgát a Kőbányai Zenei Stúdióban, így lettem hivatalosan is szórakoztató zenei előadó.

Fotó: Lengyel Balázs

Magyarország és Erdély – mi alakítja az itt és ott tartózkodás arányát?

Életvitelszerűen Magyarországon élünk, az időnk nagy részét itt is töltjük, hiszen ide köt a munkánk és a hétköznapjaink. Ettől függetlenül természetesen igyekszünk a lehető legtöbbet hazautazni, de ezt jelentősen befolyásolja az éppen aktuális munka mennyisége, illetve egyéb teendőink. Mióta a gyerekeink megszülettek, talán több alkalommal látogat meg minket a család, mint korábban.  

Kiket hallgatsz legszívesebben a pályatársaid közül?

Sokféle zenét szeretek, sokfajta stílus áll hozzám közel, melyekben megtalálom önmagam, legyen az akár pop, rock, népzene, vagy akár R n’ B. Kifejezetten szeretem a magyar zenét, amelyek inspirálnak is, olyanok, mint a Bagossy Brothers Company, vagy akár Margaret Island, illetve a Blahalousiana. Természetesen nem maradhatnak ki a magyar népzenei dallamok sem.

Önbizalom terén, hogy állsz? 

Ez egy nagyon jó kérdés, talán még magam sem tudom. Szituációtól, és az éppen aktuális hangulatomtól, lelkiállapotomtól függ. Az anyaság a személyiségemhez határozottságot és magabiztosságot adott, ugyanakkor pont ennyire sokszor nagyon bizonytalan is vagyok, különösen, ha a családról van szó.

Számomra fontosak a külső visszajelzések, bár sokszor ez hátrány, mivel képes vagyok elbizonytalanodni mások véleménye miatt, emellett kissé befolyásolható is vagyok. (nevet) Általában baráti társaságban teljesen felszabadultan és önazonosan viselkedem, viszont olyan helyzetekben, ahol meg kell felelnem, vagy ismeretlenek között találom magam, sok esetben eltörpül a magabiztosságom, látszólag humoromat vesztem, sokkal visszahúzódóbb és csendesebb leszek, mint valójában. Hogy ennek mi az oka, még nem teljesen tudom, de keresem ezekre a kérdésekre a választ.

Fotó: Takács Gitta

Elégedett vagy a 30. életévedre elért sikereiddel?

Hálás vagyok minden lehetőségért, minden koncertért, minden tapsért, amit a közönségemtől kaptam, viszont úgy érzem, hogy az igazi siker még vár rám. Bízom benne, hogy a Jóisten tartogat még számomra meglepetéseket és kinyílnak majd előttem olyan kapuk, melyek újabb lehetőségeket kínálnak a zenekarunk számára. Megtesszük a tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy a közönségünket a továbbiakban is elhalmozzuk szebbnél szebb dallamokkal.  Ami viszont a családunkat illeti – ahogy említettem – nagyon büszke vagyok, hogy 30 évesen büszke feleség és két csodálatos gyermek édesanyja lehetek, tulajdonképpen ennél nagyobb sikerre nem is igazán van szükség. De természetesen az embernek ettől függetlenül ugyanúgy fontosak a szakmai ambíciói is.

Az utóbbi időben kevesebb zenei/szakmai tartalmat teszel közzé az oldalaidon. Erről írtál is egy posztot az Instagramon, melyben a kiégés szót használtad. Ez mit jelent pontosan? Most egy ideig szünetet tartasz?

Valóban kevesebb szakmai tartalom kapott helyet az oldalaimon, és ez leginkább az egyre növekvő anyai elfoglaltságaimnak köszönhető. Jelenleg elsősorban ezen feladataimat látom el, ezért a zenei alkotásaim, a koncertek újra háttérbe szorultak. Az gondolom, mindennek megvan a maga helye és ideje, jelen pillanatban úgy érzem, hogy nekem most ez az első és legfontosabb feladatom. Természetesen a zenei háttérmunkálatok mindemellett folynak, amennyire be tudom iktatni az életembe pici baba mellett, készülünk egy újabb lemezzel, amely várhatóan az év második felében jelenik majd meg. A közösségi médiában, akárcsak a való életben is fontosnak tartom, hogy önazonos legyek és olyan témákat boncolgassak, amelyek éppen aktuálisan az életem részét képezik, amik éppen foglalkoztatnak. Ezért van az, hogy az utóbbi időben több szerepet kap az anyai, női mivoltom, és azok a kérdések, melyek ezt a témát dolgozzák fel. Úgy is fogalmazhatunk, hogy most tartunk egy kis szünetet, de amint több időm, energiám engedi, mindenképp szeretnénk visszatérni a színpadra is.

Fotó: Purger Tamás

Nemrég megszületett a második gyermeked. Mesélj kérlek az anyaságról. Hogyan éled meg?

Óriási magasságok és mélységek alkotják a mostani időszakot. Aki ismeri a gyermekágyas első hetek varázsát és megpróbáltatásait, az érzelmi hullámvasutat, az tudja, miről beszélek. Életem alkotásai ők, az anyai lét pedig a legcsodásabb, ugyanakkor a legnehezebb feladat. Borzasztóan hálás vagyok, hogy megadatott nekem az anyaság megélése. Az élet legszebb dolga, amelyet nem is igazán lehet szavakkal leírni. Értem ezt minden nehézség ellenére is, ami ezzel jár.

De persze nem vagyok álszent! Vannak olyan napok, amikor azt érzem, hogy ha csak kis időre is, de visszacsöppennék az anyaságom előtti életembe, és ezt nem szégyellem bevallani sem másoknak, sem magamnak. Viszont soha semmiért nem fordítanám vissza az idő kerekét! Anyának lenni olykor roppant nehéz, kihívásokkal teli, ugyanakkor velük együtt lett teljes és kerek az életem, mindennél jobban szeretem a gyermekeimet. Ahogy mondani szokták a gyermek érkezése az, ami mindent összekuszál, és egyúttal mindent a helyére is tesz.

Fotó: OMF Photography

Mindig is fiatal édesanya szerettél volna lenni?

Azt mindig tudtam, hogy egyszer nagyon szeretnék anyuka lenni. Emlékszem, gyermekkoromban nagyon szerettem babázni. Volt egy élethű babám, amelyet az idősebb unokanővéremtől örököltem, és volt, hogy szinte egész délután csak babáztam, és iszonyatosan élveztem. Amikor tudatosult, hogy ez nem más, mint az anyasággal kapcsolatos feladatok ellátása, igazán akkor fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne, ha ez a csoda fiatalon válhatna valóra. Azonban görcsösen sosem akartam. Abban bíztam, hogy a Jóisten olyan életet és társat szán nekem, aki mellett, és akivel ez egy természetes folyamat lesz, méghozzá fiatalon. Ez így is történt Gergő személyében. Kitűzve sosem volt egy bizonyos kor, hogy pontosan mikor szeretnék édesanyává válni. Egyszerűen csak vártam addig, amíg végül minden fogaskerék a helyére került.  

Elégedett vagy az életeddel?

Szeretem az életemet. Nem mondom, hogy nincsenek olyan szeletei, melyeket ne tudnánk még teljesebbé tenni, de azt gondolom ez csak idő kérdése, meg persze legyünk őszinték, az anyagiaké is. (nevet) Ilyen például az utazás, ezt mindenképpen szeretnénk sűrűbben átélni, amint a gyermekeink kicsivel nagyobbak lesznek. Ami viszont nem pótolható, az az egészség, anélkül igazán bármi más jelentőségét veszíti. Így azt hiszem, nem igazán van okunk különösebben elégedetlenkedni, hiszen a gyermekeink egészségesek, van egy szép, közös családi házunk, amely immáron az egész családunk otthona, bázisa. Klisének tűnhet, de ezek az igazi értékek számomra: a család, és a rokonságunk.

A férjeddel mikor van időtök kettesben lenni? És akad is, mi a program?

Amíg nem volt gyermekünk, szinte az egész napot együtt töltöttük. Együtt reggeliztünk, ebédeltünk, dolgoztunk. Szóval, minden időnket egymás társaságában töltöttük. Ez természetes és magától értetődő volt mindaddig, amíg meg nem született az első gyermekünk, Emma. Vele egy új időszámítás kezdődött, és azóta jóval kevesebb időnk jut egymásra. Félreértés ne essék, ez nem kifejezetten a személyének köszönhető, de máshová helyeződött a fókusz, új feladataink lettek, így újra kellett szerveznünk a mindennapjainkat. Talán nem is baj, nem unjuk meg egymást. (nevet) Tudatosan viszont igyekszünk arra figyelni, hogy ne csak anya és apa legyünk, hanem férj és feleség is. Próbálunk időt szakítani, tudatosan figyelni egymásra. Ilyenkor elmegyünk moziba, vagy egy közös éttermi vacsorával, majd sétával zárjuk a napot, amikor van segítségünk a gyermekek terén. Most viszont újra bele kell rázódnunk a hétköznapokba és össze kell csiszolódnunk, mert már négyen vagyunk, hiszen megszületett második gyermekünk, Vencel.

Fotó: Takács Gitta

Ha már 30…mi a terved a következő harminc évre?

Az idő múlásával rájöttem, hogy nagyon sokszor szinte „felesleges volt” előre terveznem, mert általában az élet úgyis másképp alakított mindent. Ahogy a mondás is tartja: „Ember tervez, Isten végez”. Mostanában az a bevált taktikám, hogy rövidebb távra tervezek, és igyekszem a kitűzött célra fókuszálni. Persze van, hogy így sem sikerül. Gyerekek mellett már nehezebb a tervezés, miközben pont ezek a dolgok mentenek meg egy-egy hétköznapot, hogy előre meg van tervezve egy adott nap. Olyan jövőkép van előttem, ami gyakorlatilag a legnagyobb kívánságom: látni, ahogy a gyermekeim boldog, kiegyensúlyozott, talpraesett, önálló felnőtt emberekké cseperednek, akik esetleg megörvendeztetnek majd bennünket unokákkal. Most úgy érzem, hogy idősebb korban is szeretnék aktívan zenélni és énekelni, de ez még a jövő kérdése. Tervben van egy újabb diploma megszerzése is, de meglátjuk, mit tartogat számomra a jövő.

Mit gondolsz, egy női előadó hogyan találhatja meg az egyensúlyt a színpad és az anyaság között. Mi lehet a titok?

Egy női előadónak alapból is picit nehezebb érvényesülni a szakmában, anyaként még inkább. Utóbbit persze a kivitelezés nehezíti, nem az anyaság ténye. Szerintem nincs titok. Legalábbis, nekem nem mindig az vált be, ami más anyukának ebben a szakmában. Nekünk a férjemmel a saját produkciónk feladatainak ellátása meglehetősen speciális helyzet, mert a zenekarunkban mindketten játszunk, így, ha koncert van, egyikünk sem maradhat otthon. Eddig ezt úgy oldottuk meg, hogy valamelyik nagyszülő vigyázott a kislányunkra, viszont így, hogy már két gyermek van, nehezebb lesz a kivitelezés, ennek a megoldásán jelenleg is dolgozunk. Bár a nagyszülők messze laknak (egyik része Erdélyben, másik része Felvidéken) mindig számíthatunk rájuk. Mindezektől függetlenül a jövő nyarat szeretnénk már koncertekkel is gazdagítani és hiszem, hogy találni fogunk megoldást arra, hogy a munkánk és a családi életünk zökkenőmentesen működjön, akár párhuzamosan is. Nem zárkózunk el a bébiszitter gondolatától sem, valószínűleg ez lesz majd a megoldás arra a pár órára, amíg mondjuk egy-egy hétvégi napon nem leszünk itthon. Egyébként a gyermekeink nagyszülei az elsődleges támaszaink, de természetesen tőlük se várhatjuk el, hogy minden alkalommal sok száz kilométert utazzanak, így a hosszútávú megoldás még kidolgozás alatt van.

Fotó: Lengyel Balázs

Mi a legfontosabb szerep az életedben?

Egyértelműen az anyaság. Felelősséget vállaltunk két életért, ennél nemesebb, kiváltságosabb, és egyben nehezebb feladat számomra nincs. Minden cselekedetemmel őket szeretném óvni, táplálni, terelgetni, tanítani, még akkor is, amikor néha azt érzem, talán kevés vagyok ehhez. Nem egyszerű szerep ez, de amikor a szemükbe nézek, vagy amikor a kislányom azt mondja, „szeretlek anya”, az mindenért kárpótol.

Mi a legjobb tulajdonságod, amire büszke vagy, illetve a legrosszabb, amit, ha lehetne, kitörölnél magadból?

Olyan nehéz, amikor valami pozitívat kell magamról megfogalmazni. Bezzeg a rossz tulajdonságok egyből eszembe jutnak. (nevet) Ilyen például a hirtelenharagúság. Nem mindig válik előnyömre, hogy hirtelen magamra veszek dolgokat. Szerencsére, amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is illan. Sokan azt gondolják rólam, hogy egy végtelenül pozitív ember vagyok. Talán valamiért ezt is akarom mutatni mások felé, de közben sokszor én vagyok saját magam ellensége, és hátráltatója. A pesszimista hozzáállásommal próbálom megvédeni magam a csalódásoktól. Előfordult, hogy egy projekt kapcsán azt éreztem, sikeres lesz, ám nagyot koppantam. Ezért, ha úgy állok hozzá, hogy “úgysem sikerül” nagyobb az öröm. Persze tudom, ez butaság, mégis valamiért Gergő az, aki ezekben a helyzetekben segít derűsebben látni az életet. Viszont, ha már meg kell fogalmazni valami pozitívat is, akkor azt mondanám, hogy az értékrendem a helyén van, amiben töretlenül hiszek, és az emberség az, amire büszke vagyok. Minden körülmények között igyekszem igazságosnak és embernek maradni.