nlc.hu
Sztárok
Karda Bea gyerekként

Újrafotózta gyerekkori, tüllszoknyás képét Karda Bea

Hihetetlen, de Karda Bea idén már 73 éves lesz. A mindig csinos énekesnőből már gyerekként is sugárzott a nőiesség, itt a fotós bizonyíték!

Karda Bea művészcsaládba született, kislányként balettozott és nagyon fiatalon fény derült arra is, hogy tehetsége van az énekléshez. Ő azonban nem elégedett meg azzal, hogy „otthonról hozta” művészeti érzékét, minden téren képezte magát: hangképzést, dzsesszbalettet és akrobatikát is tanult. 

Karda Bea régen

Fotó: Fotocentral/x Archívum Story-Best

Az országos ismertségre sem kellett sokat várnia, mindössze 17 éves volt, amikor 1967-ben színpadra állt a Táncdalfesztiválon. Szereplése annyira jól sikerült, hogy külföldre is sok meghívást kapott, sokszor fellépett az NDK-ban, Csehországban, Svájcban és Amerikában is. 

Szőke haj és széles mosoly

Férfiak ezrei voltak odáig érte, de a nőkre is nagy hatással volt, sokan igazi ikonként tekintettek rá. Hosszú szőke haja már-már a védjegyévé vált, de komolynak se gyakran látni, ugyanis szinte mindig mosolyog.

Optimista és vidám természetű, még attól sem riadt vissza, hogy csaknem 40 évvel később újrafotózza egyik gyerekkori fényképét. Hogy tetszik a gyerek, kamasz és felnőtt Karda Bea?

Karda Bea régen és most
Megnézem
Összes kép (6)

Nyitókép: Fotocentrál.hu – Olajos Piroska

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top