nlc.hu
Sztárok
Kozso a gyereknevelésben is kemény

Kozso: „Függő vagyok mindenben, nemcsak a szexben, hanem mindenben abnormális”

Ilyen édesapa szeretne lenni.

Kozso 2014-ben egymás után került életveszélyes helyzetekbe: két agyvérzés, két aneurizmaműtét és kóma után mindent újra kellett tanulnia. Az előadó nem tudott beszélni, járni, ráadásul nem sokkal később Amerikában súlyos autóbalesetet is szenvedett. Az ütközés során súlyosan megsérült, eltört a gerince. A művész azonban mindenből felállt, nem olyan régen kedvesével, Ágicával is szerepeltek a Párharcban

Kozso

Kozso (Palikék világa)

Kozso most Palik László vendége volt, a Palikék világa by Manna legújabb epizódjában, ahol elmondta, hogyan sikerült felépülnie a rengeteg traumából, ami érte, ráadásul az is kiderült, jelenlegi párjával hat közös gyermeket terveznek. 

Kemény vagyok nagyon – mondta ezt arra, hogy milyen apukának képzeli el magát. – Függő vagyok mindenben, nemcsak a szexben, hanem mindenben abnormális. De csak így működik, mert energiaközpont van bennem és ugyanez a kedvesemben is. Még azt is kidolgoztam, mik lesznek a gyerekeim: az egyik festőművész, a másik zongorista, a harmadik gitáros…

Kozso arról is beszélt, 9 éves unokájának hasonló vérmérséklete van, de sajnos kevés ideje van nagypapának lenni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top