nlc.hu
Sztárok
Mit csinálnak manapság az Olsen-ikrek?

„Elzárva maradtunk” – alig hallani róluk, ám az Olsen-ikrek karrierje ma is töretlen

A világhírű Olsen-ikrek, Mary-Kate és Ashley hat hónapos babaként kezdték a színészkedést, hat évesen már elképesztő gazdagok voltak, tinikorukban a divatvilágba is berobbantak, a kétezres évek elején pedig a bulvármédia rendesen megcsócsálta őket. Az elmúlt években tudatosan kerülik a rivaldafényt és a közösségi médiát, de a karrierijük továbbra is szárnyal. Csak nem a filmiparban.

Az Olsen-ikrek szinte a legnépszerűbb gyerkeszínészek voltak a kilencvenes években. Akinek volt tévéje és nem barlangban lakott, nagy eséllyel ismerte őket.

Mint két tojás

Hat hónaposan kapták első szerepüket, 1992-ben pedig megosztva alakították Michelle Tanner szerepét a Bír-lak és a Hangin’ with Mr. Cooper epizódjában. Hatéves korukban Hollywood legfiatalabb producerei lettek. Akár hiszed, akár nem, a két lány már ilyen fiatalon több tévé- és filmprojektet is produkált. Cégük, a Dualstar dollármilliókat hozott nekik, az ikrek következő filmjeit és videóit gyártotta, beleértve az abban az évben készült Két tojás száz bajt csinált és az 1994-es Vadnyugati galiba (Ketten nyeregben) című produkciót.

Mary-Kate és Ashley hasonlósága elképesztő volt kiskorukban, pedig egyébként kétpetéjű ikrek, és ez, ahogy nőttek, el is kezdett  látszani. Ashley egy centivel alacsonyabb lett Mary-Kate-nél, és két perccel idősebb is a testvérénél.

Megnézem
Összes kép (6)

 

Amerika legfiatalabb milliomosai

Tízévesen Amerika legfiatalabb milliomosai, tekintve, hogy vagyonukat nem örökölték, hanem megdolgoztak érte. Miután megkapták ezt a címet, a lányok még népszerűbbek lettek. Az évnek azonban csak öt hónapját töltötték munkával, a többi részében egy Los Angeles-i magániskolába kellett járniuk. Ahogy telt az idő, a lányokat egyre jobban érdekelte a divat világa, ahol teljesen új módon fejezhették ki kreativitásukat. Még saját ruhakollekciót is létrehoztak, amelyet az akkoriban népszerű boho-chic stílus ihletett.

Annak ellenére, hogy ők voltak Amerika legfiatalabb milliomosai és sztárjai, Mary-Kate és Ashley több interjúban is azt nyilatkozta, hogy egészen átlagos életet éltek pizsamapartikkal, táncórákkal és egyéb hétköznapi tevékenységekkel. Az átlagos élettől azért nagy eséllyel messze volt az övék, a szalagavatójuk estéjét például ki kellett hagyniuk egy tervezett Saturday Night Live-ban való szereplés miatt.

Bármennyire is próbáltak “normálisak” maradni, nem tudtak elmenekülni a hírnév elől.

2003-az egyik legjövedelmezőbb évük lett, ami azt is jelentette, hogy minden velük kapcsolatos hírrel jó eladásokat lehetett produkálni a bulvármédiában, és a paparazzók is busás pénzeket kaptak a róluk lőtt fotókért. Ez az időszak, mint sok akkori celeb számára, az Olsen-ikreknek sem volt könnyű: mindenhol fotósok és hírekre ácsingózó újságírók loholtak a nyomukban. 

Ekkoriban végeztek a gimivel és mindketten a New York Egyetemet választották a továbbtanuláshoz. 2004 őszén kezdték meg az egyetemet, és 3 millió dollárért vásároltak egy négy hálószobás lakást West Village-ben.

A számos sikeres szerep és a dollármilliárdok ellenére az Olsen ikreknek is voltak kudarcai. Az egyik legismertebb bukásuk a New York Minute című film volt, amely 30 millió dolláros költségvetésével szemben mindössze 23,4 millió dollárt hozott a kasszáknál.

A kritikusok és a bulvármédia szétszedte őket, de a negatív hírverés ellenére az ikrek még így is elég sikeres évet zártak.

2004-ben megdöntötték a Hollywood Walk of Fame egyik rekordját azzal, hogy ők lettek az első ikrek, akik valaha Walk of Fame-csillagot kaptak.

Megnézem
Összes kép (3)

Ekkoriban döntöttek úgy, hogy a tanulmányaikra koncentrálnak, és szünetet tartanak a filmes karrierjükben. A divat iránti rajongásuk azonban nem csitult, 2006-ban született meg a The Row néven ismert high-fashion márkájuk.

Eleinte címke nélkül adtuk el” – vallotta be Mary-Kate a Women’s Wear Daily című lapnak 2016-ban. „Csak bizonyos emberek tudták, hogy mi állunk mögötte. Nem csináltunk semmilyen sajtótájékoztatót. A mi elképzelésünk – mivel már nagyon régóta a reklámiparban dolgoztunk – az volt, hogy ‘Ha a termék jó, el fog fogyni’. Így is lett, a márka ma is sikeres. Az Instagramon 2 millióan követik a brandet.

Nem sokkal a The Row elindítása után, 2007-ben az ikrek megjelentek az Elizabeth and James néven ismertté vált márkával, (Mary-Kate és Ashley testvéreiről kapta a nevet), exkluzív termékek széles választékát kínálva. Az Elizabeth and James termékek között női ruhák, kézitáskák és kiegészítők, például ékszerek, illatok és napszemüvegek is szerepeltek.

Mindeközben egyre többet cikkeztek vékony alkatukról.  A 18. születésnapja körül Mary-Kate még tagadta, hogy étkezési zavar miatt lenne olyan karcsú, de aztán kiderült, hogy a szülei már korábban kezeltették anorexia miatt. Később elmagyarázták, hogy a problémát az egészségtelen étkezési szokások okozták. A sajtó mindemellett cikkezett a bulizási szokásaikról, mennyit, hova és kivel járnak el, és arról is elindult a pletyka, hogy a lányok nem vetik meg a drogokat.

Hatalmas felháborodást keltett például, hogy Heath Ledger halála után két nappal már egy klubban látták őket partizni, holott Mary-Kate volt a színész utolsó barátnője, őt hívták először, amikor a holttestet megtalálták. Az amerikai National Enquirer és a Star magazin később arról írt, hogy drogfüggőség miatt kezelték Mary-Kate Olsent. Az Olsen-nővérek és cégük, a Dualstar képviselői jogi lépésekkel fenyegetőztek, de az American Media – amely mind a két botrányban érintett újság tulajdonjogával rendelkezett – rendületlenül állta a sarat. 

A reflektorfényben lévő kapcsolatairól ismert Mary-Kate végül megállapodott, az étkezési zavara már a múlté, és hozzáment egy francia bankárhoz, Olivier Sarkozyhez.

Olivier, a korábbi francia elnök, Nicholas Sarkozy testvére, 46 éves volt, amikor összeházasodtak. Mary-Kate 2015-ben nemcsak feleség, hanem mostohaanya is lett, hiszen Olivier-nek két gyermeke is van az előző házasságából: Julien és Margot Sarkozy. A pár 2021-ben vált el, méghozzá Zoomon. A válás oka állítólag az volt, hogy az Olsen-lány túl sokat dolgozik.

Ashley Olsen szerelmi ügyei szintén gyakori témája volt a bulvárlapoknak. Végül ő is megállapodott Louis Eisner mellett, akivel a mai napig egy párt alkotnak.

Mary Kate Olsen és férje és Oliver Sarkozy

Mary-Kate Olsen és ex férje, Oliver Sarkozy. (Fotó: Jean Catuffe/GC Images)

Az utóbbi években nagyon keveset hallani a lányokról, de az például kiderült, hogy Ashley egyik plasztikai műtétje rosszul sült el. A lány arca duzzadni és feketedni kezdett, amit nekrózisnak neveznek, ezért gyors oxigénterápiára szorult. Szerencsére gyorsan felépült, jelentős következmények nélkül.

A rajongók abban reménykedtek, hogy az Olsen ikrek visszatérnek a Full House megújult sorozatába – a Fuller House-ba.  Azonban egyik lány sem fogadta el a meghívást a Netflix projektjébe. A kimaradást azzal magyarázták, hogy nem akarnak újra színészkedni, és már évek óta nem álltak kamera elé.

Hol vannak most?

Ahogy mindenki más, ők is élik az életüket, és mivel elegük lett a médiafelhajtásból, távol tartják magukat a közösségi médiától is. 

Mary Kate Olsen és Ashley Olsen
Megnézem
Összes kép (4)

„Nem merülünk el ebben a világban [a közösségi médiában]; nincs Instagramunk vagy Facebookunk. Tehát soha nem álltunk ilyen módon kapcsolatban a vásárlóinkkal vagy a rajongóinkkal. Eléggé elzárva maradtunk” – magyarázta Ashley egy interjúban.

Megszoktuk, hogy a kamera másik oldalán állunk és irányítjuk a folyamatot, így most nehéz számunkra, ha fotóznak minket” – magyarázta Mary-Kate a Net-a-Porter The Edit című lapnak 2017-ben.

Ezért vannak a modellek

– tette hozzá.

Nagyon szervezettek vagyunk, minden percet számon tartunk” – mondta Mary-Kate a The Editnek -, és óvakodunk attól, hogy túl sokat próbáljunk egyszerre csinálni”

“Szeretjük, ha sikerrel járunk egy dologban, mielőtt a következőre lépünk” – magyarázta Ashley a WWD-nek. „Nem szeretjük túlságosan szétaprózni magunkat.”

Egy bennfentes szerint nagyon elkötelezettek és gyakorlatiasak a cégükkel kapcsolatban. “Minden nap dolgoznak. Van egy irodájuk New Yorkban, ahová mindketten bejárnak, és részt vesznek találkozókon, konferenciákon” – mondta a forrás az E! News-nak.

Ugyan az ikrek nem terveznek visszatérni a mozivászonra, a testvérük, Elizabeth sokat szerepel filmekben, legutóbb sz HBO Maxon április 27-én bemutatott új minisorozatban, a Szerelem és halálban láthattuk viszont.

Via: 1,2,3

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top