nlc.hu
Sztárok
Bíró Ica egyenesbe jött

Bíró Ica anyagi helyzete végre egyenesbe került

Hosszú évek óta először tudja ezt kimondani.

Bíró Ica mögött nehéz időszak áll, négy éve az egész sajtót bejárta a hír, hogy kilakoltatták a házából. Az egykori modell svájcifrank-alapú hitelt vett fel, amelyre a XII. kerületi ingatlanja volt a fedezet. A törlesztőrészletek azonban a háromszorosára emelkedtek, amit már nem tudott fizetni. A házát és a lakását is elárverezték. A Metal Lady nem olyan régen azt is elmondta, nyugdíja sem valami magas, így olyan luxusokat, mint egy nyaralás, már nem engedhet meg magának

Bíró Ica

Fotó: Birton Szabolcs

Most azonban végre jó hírekről számolt be a Palikék világa, Három igazság című műsorban. Habár kemény éveket tudhat maga mögött, egyre inkább kezdenek rendeződni a sorai. 

„Voltam egy őrző-védő cégnél, én őriztem a terepet éjjel-nappal, 0–24-ben. Kocsiban alvás, télen bekábelezve, hogy meg ne fagyjak… De inkább hadd ne mondjam – mesélte Ica, aki ebben az időszakban dolgozott hotelban és butikban is, de egyiket sem szégyelli, azért viszont nagyon hálás, hogy rengeteg segítséget kapott. – Volt egy műsor, amibe elmentem, és ott rákérdeztek az anyagi helyzetemre, és hát akkor eléggé gázos volt, alig tudtam válaszolni, küszködtem a könnyeimmel, és ezt kiszúrták. Képzeljétek el, a műsor után rengetegen írtak, hogy ők szívesen küldenének nekem egy kis segítséget, mert látják, hogy rászorulok. De olyan is volt, hogy lementem a piacra, ahol az őr azt mondta, hogy ne egy szelet húst vegyek, majd ő vásárol nekem, én meg csak néztem. Nagyon hálás vagyok ezeknek az embereknek. És biztos vagyok benne, hogy egyszer visszaadhatom majd!” 

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top