Két héttel ezelőtt adott életet első gyermekének Lindsay Lohan, aki sokat dolgozott azon, hogy a reputációját visszaállítsa. Az egykor botrányairól híres színésznő 2018-ra úgy támadt fel hamvaiból, mint Fawkes a Harry Potterben. Szerepet kapott az Among the Shadows című független filmben, amit Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be, és ami újra felhelyezte őt a térképre. Ezt követően leszerződött az MTV-vel egy saját reality erejéig is, ami egy évig futott, de arra pont elég volt, hogy egy újabb generációnak mutatkozzon be, akik eddig maximum csak hírből ismerték őt. 2019-ben az Álarcos énekes ausztráliai csapatába hívták, időközben pedig új albumot is felvett – hiszen színészi karrierje mellett korábban az énekesit is egyengette –, ami meglehetősen pozitív visszhangot kapott. Back To Me című slágere például kifejezetten arra reflektál, hogy a sok éves botrányhős szerep után hogyan talált vissza önmagához.
Kisfiát Luai névre keresztelte, és a 37 éves színésznő a közösségi oldalán most azt is megmutatta, hogyan fest az alakja.
“Roppant büszke vagyok arra, amit ez a test elért a terhesség alatti hónapokban és most, a gyógyulás alatt is. Gyermeket szülni a legcsodálatosabb dolog a világon! Ilyen ruhákat viselek mostanság, ez direkt egy szülés utáni szett. Ugyanis nem átlagos anyuka vagyok, hanem szülés utáni”
– írta a fotó mellé.