Sáfrány Emese megváltoztatta életszemléletét: „Magabiztosabb, bátrabb vagyok az életben”

T. D. | 2023. Augusztus 03.
Igyekszik leküzdeni az elé gördülő akadályokat.

Sáfrány Emese és Zuber Krisztián alig egy év után, május elején jelentették be, hogy véget ért a kapcsolatuk. A légtornász így ismét egyedül maradt kisfiával, akinek az apjával, Hornyák Ádámmal tavaly év elején döntöttek a válás mellett. 

Fotó: Instagram

Emese már korábban is elmondta, igyekszik úgy élni a mindennapjait, hogy fia ne lássa rajta, amikor szomorú és mindig tudjon pozitívan hozzáállni gyermekéhez. Ez önmagában hozott több változást is az életszemléletében. 

„Többnyire abban változtam, hogy sokkal magabiztosabb, bátrabb vagyok az életben, és mindennek úgy megyek neki, hogy nem azon bánkódom, hogy esetleg milyen problémák adódhatnak, hanem mindig emelt fővel próbálom megoldani a problémákat. Ha esetleg valami nem jön össze, akkor meg úgy vagyok vele, hogy úgyis meg fog oldódni, ennek pont így kellett lennie. Mindig mindenkinek vannak hibái. Az a dolgunk, hogy dolgozzunk rajta, kihajítsuk és mindig felmerülnek újabb szituációk, esetleg hozhatunk új felismerést. Nem emelnék ki most egyet vagy többet, mert ez folyamatos tanulás. Ha egyvalamit megoldottál, utána jön egy újabb szembesítés, hogy akkor ezen is dolgozni kell. Nyilván az élet kudarcai váltották ki a gátjaim. Az, amit utána meg kell tanulni, hogy ezeket el kell engedni és nem szabad hagyni, hogy ezek esetleg befolyásolják a jövő történéseit” – fogalmazott a Borsnak Emese. 

Exit mobile version